A gyereknevelés több öröm, és kevesebb küzdelem legyen
Az internet tele van szülőknek íródott, többségében jó szándékú, de néha kifejezetten kritikus hangvételű cikkekkel arról, mit, hogyan kellene másként csinálni a kisgyerekes szülők mai generációjának. „Ne légy olyan engedékeny, de közben ne szidd a gyereket!” „Legyél együtt érző, de a hisztit állítsd le!” „Szabj határokat, de hagyd a gyereket kibontakozni!”
„A mai szülők kis zsarnokokat nevelnek, mert félnek nemet mondani a gyerekeiknek” – hangzik a mai kisgyerekes szülők generációjának egyik leggyakoribb kritikája. Fűtől-fától megkapjuk, hogy így kell a gyereknek a korlát, különben a fejünkre nő, meg úgy kell a gyereknek a korlát, hogy ne legyen szorongó …stb.
A gyerekek a mindennapok során rengetegszer tapasztalják meg, hogy valami nem sikerül, nem elég ügyesek, erõsek, okosak ahhoz, hogy véghezvigyék, amit eltervezek, vagy teljesítsék a feladataikat. A felnõttek sokszor nem veszik emberszámba õket, nem szólhatnak bele, hogy mi történik velük, esetleg nem is tájékoztatják õket. Ezekbõl a rossz élményekbõl sok-sok feszültség halmozódik fel, ami hosszútávon megakadályozza, hogy igazán jól tudjanak mûködni, elõfordulhat, hogy csökken az önbizalmuk, romlik a teljesítményük, visszahúzódóvá, vagy éppen agresszívvé válnak. Bármennyire is igyekszünk odafigyelni, egész biztos, hogy lesz olyan helyzet, amikor a gyermekünk megalázottnak, vagy kisebbrendûnek fogja érezni magát, ez az élet velejárója.
Mindjárt jön a Házasság világnapja, és én az elmúlt két hétben két nagyon kedves ismerős anyukától is azt a hírt hallottam: a párjukkal szétmentek, szétmennek. Vérzik a szívem, értük is, az apukákért is, és az óvodás korú és még kisebb gyerekeikért is. Én is voltam itt.
Miért ne gondoljuk végig, mi sül ki abból, ha a fenntarthatóság fogalmának szempontjából tekintünk rá a gyereknevelés és a családi élet témájára? Úgyis sokan, sokat foglalkoznak azzal, hogy miért „kanászodtak el” annyira a mai gyerekek, és mi lehet az oka a járványszerűen terjedő nagyszámú válásoknak. Hátha tud a „fenntarthatósági” modell új meglátásokkal szolgálni.
Nagy reményekkel indulunk neki a gyereknevelésnek, és mind arra vágyunk, hogy ebben a párunk valódi társunk legyen. Ám a valóság gyakran más: megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy nem érti, nem fogadja el, amit mi óriási erőfeszítéssel a gyerekünkért tenni igyekezünk. Fájó látni, ha nem úgy viselkedik a gyerekkel, ahogy mi azt reményeinkben elképzeltük, vagy egyenest kritizál minket azért, amit mi olyan fontosnak tartunk.
Mit tegyünk, ha úgy érezzük, végleg elfogyott a türelmünk?
Mind imádjuk a gyerekeinket, és mindig azon vagyunk, hogy az élet számukra a lehető legjobb, legboldogabb legyen. Akkor vagyunk boldogok, ha ők is azok, és ha ők boldogtalanok, óriási energiákat mozgósítunk azért, hogy az életük jobbra forduljon.
Mit tegyünk, hogy ne csak tudjuk, mit kellene tegyünk, de képesek is legyünk másként csinálni?
Rengeteg jó, pozitív, új mintát mutató gyereknevelési módszer, tipp létezik. Ezeket általában lelkesen olvassuk, osztogatjuk facebookon (köszönet érte!), és örülünk, mert úgy érezzük: végre tudjuk, mit csináljunk, ha legközelebb a gyerekünk nem akar hazaindulni a játszótérről, vagy épp megüti a kistestvérét. Aztán eljön a legközelebb, és eszünkbe sem jut az a kiváló ötlet, hanem a régi forgatókönyv szerint megvesztegetünk, fenyegetőzünk, vagy kiabálunk. Vagy eszünkbe jut, de úgy érezzük: képtelenek vagyunk aszerint cselekedni. Már rég nem abban a lelkiállapotban vagyunk, hogy lenne választási lehetőségünk.Olvasd tovább…