# 04 Pusziláda

A reggel kicsit nehezebben indult, talán front, én is nyűgösebb voltam. A kislányom nagyon igényelte a figyelmem, de csak szerettem volna nyugodtan elintézni a dolgomat… khm ahová a király is egyedül jár… A gyermek pedig ezt most nem igazán támogatta, így mindennel próbálkozott, lekapcsolta a lámpát, kezdte letekerni a wc-papírt, jött a nyavalygás is hozzá,…

# 03 Csikiterápia

Vannak napszakok, helyzetek a mindennapokban, amikor látom, hogy a lányom “zsebe” tele lett feszültséggel, és egymást bepörgetve jó kis veszekedésekbe, hisztikbe keveredtünk, ami az egész családi hangulatot megalapozta, és nehéz volt innen kimozdulni. A tanult dögönyözős-csikizős módszert próbáltuk többször, többféleképpen, és végül nálunk a “csikiterápia” néven maradt meg. Most már tudatosan alkalmazzuk feszült helyzetekben, veszekedéseket…

# 01 Bemutatkozunk

Ez a blog azzal a nem titkolt céllal indul, hogy olyan eszközöket, módszereket mutassunk be, melyek segítenek, hogy szeretetteljes kapcsolatot építsünk a gyerekünkkel. Olyat, amilyenre ő is és mi is vágyunk. Gyakorló szülők vagyunk, egy, kettő vagy három gyerekkel. Azt tapasztaljuk a mindennapokban, hogy a viselkedésünk, a gyerek viselkedése nem mindig tükrözi azt a jóságot,…