Békés karácsony? – hogyan éljük meg, és ne csak túl, az ünnepeket

A karácsonyi időszak reményeink szerint a béke, az egymásra hangolódás, az öröm és a szeretet áramlásának időszaka. Ehhez képest ilyenkor gyakran még feszültebbnek, fáradtabbnak és türelmetlenebbnek érezzük magunkat.

Nem is csoda, hiszen rengeteg extra feladat, extra elvárás, extra pénzügyi vállalás szakad ilyenkor a nyakunkba. És mivel mindenki más is több feladattal néz szembe ilyenkor, kevésbé kapunk támogatást a mindennapokhoz. Több teher + kevesebb támogatás: kész is a recept a nagy karácsony előtti kiborulásokhoz és összeveszésekhez.

Ha pedig mégis sikerül azt az igazán meghitt hangulatot megteremtenünk, amire vágyunk, szinte biztosak lehetünk benne, hogy az ünnepek alatt gyerekeink valamibe belekötnek. Hiába kapják meg a vágyott ajándékot, a tesóé mégis sokkal ellenállhatatlanabb lesz számukra. Hiába töltjük társasozással az egész napot, a végén a fejünkhöz vágják, hogy soha nem lehet az, amit ők akarnak.

Szerencsére a Kapcsolódó nevelés ajánl néhány olyan egyszerű, gyakorlati stratégiát és eszközt, ami segíthet nekünk nem csak átvészelni, de jól meg is élni a karácsonyt. Megteremteni a szeretetnek és bensőségességnek azt az élményét, amire nem csak karácsonykor, de az év minden napján mi is, gyerekeink is olyannyira vágyunk.

Legelső és legfontosabb, amit tenni tudunk, hogy nem fővünk a saját levünkben mindazzal a stresszel, amit átélünk. Minél tovább fortyogunk, annál nagyobbat robbanunk. Ezért – bár ez ebben az időszakban gyakran lehetetlennek tűnik – kerítsünk időt arra, hogy valaki meghallgasson minket. Ez lehet akár egy 5 perces telefonos „segélyhívás” is egy olyan baráttal, ismerőssel, aki képes arra, hogy nem beszél közbe, nem ad tanácsot, nem okít ki, és nem akarja megoldani az életünket: egyszerűen csak meghallgat, tudva, hogy hogyha kiengedtük a gőzt, képesek leszünk az életünket sikerrel irányítani. Valaki, aki elfogadással végighallgatja, amíg mi kipanaszkodjuk magunkból, hogy nincs pénzünk az 50 000 Ft-os legó készletre, amire a gyerekünk vágyik, hogy kimaradt a sütiből a sütőpor és kezdhetjük elölről, és hogy mennyire nem így akarjuk megélni a karácsonyt. Ha pedig ebből a fajta meghallgatásból élőben, és akár fél órát kapunk, már óriási lépést tettünk a békés ünnepek felé. Karácsonyi ajándékként pedig bátran viszonozzuk mi magunk is a meghallgatást – a másiknak ugyanolyan szüksége van rá, mint nekünk!

A másik, amire ilyen módon fel tudunk készülni, az az, hogy mi végig tudjuk hallgatni gyerekeink és más családtagok szintén elkerülhetetlen hisztijeit, kiborulásait. Az igyekezetben, hogy a nagy napra minden készen legyen, valószínűleg sokkal kevesebb valódi együttlétre tudunk sort keríteni, és mi magunk akkor is feszültebben vagyunk jelen. Amikor a gyerekek nem érzik a velünk való biztonságot adó kapcsolódást, beindul az érzelmi vészjelzőjük, és mindenféle nem kívánt viselkedéssel (nyafogás, durcázás, csihi-puhi stb.) jelzik, hogy „Anya! Apa! Nem vagyok jól! Segíts!”

Ilyenkor a legjobb, ha 10 percre mindent félreteszünk, és a nagy favonat készlet helyett magunkat odaadjuk ajándékba. „Mondd, drágám, mit szeretnél? Most 10 percig csak a tiéd vagyok!” – és hagyjuk, hogy ő döntse el, mit csináljunk, ő irányítson. Vagy dobjunk be egy hancúrozós, nevetős játékot: „Tudod, mit teszek azzal, aki nyafizik? Megcsócsálom a fülét!” – és kezdjük el kergetni, próbáljuk meg elkapni őket, persze úgy, hogy azért mégse sikerüljön. Minél több a nevetés, annál valószínűbb, hogy néhány perc játék után tovább tehetjük a dolgunkat. A gyerekünk megkapta azt, amire szüksége volt: a figyelmünket, szeretetünket, a benne való örömünket.

Lesz olyan, hogy ezek a játékok nem működnek, és a gyerekek – vagy a párunk – a mi meleg hangvételű, szeretetteli közeledésünkre még több mufurcsággal, vagy hisztivel, kiborulással reagálnak. És ilyenkor ez a legjobb, ami történhet. Ahogy nekünk is szükségünk van arra, hogy kiereszthessük a gőzt, nekik és időről-időre érzelmi nagytakarítást kell végezniük. A sírás és a hiszti a test és a lélek természetes, velünk született feszültségoldó folyamatai, amiket generációkon át félreértettünk.

Mikor a gyerekünk sír, hisztizik, gyakran úgy érezzük, a mi hibánk. Szeretnénk, ha boldog lenne, és azt hisszük, kudarcot vallottunk. Vagy elönt minket az az érzés, hogy ha még ezt egy másodpercig is hallgatnunk kell, mi magunk fogunk üvölteni. Akármit is érzünk ilyenkor, nem a mi hibánk, oka van – de az ok nem a gyerekünk. Keressünk egy másik felnőttet, akinek elmondhatjuk, milyen az nekünk, mikor a gyerekünk hisztizik. Ha ezt megtesszük, inkább képesek leszünk velük maradni, mikor épp a „legrosszabb” formájukat hozzák.

Igazából hiszti közben a gyerekünk éppen a legokosabb dolgot teszi, amit tehet: kiadja magából azokat a rossz érzéseket, amik miatt nem tudja jól érezni magát, nem tudja élvezni az életet és a mi szeretetünket. Ha ilyenkor vele maradunk, biztosítjuk róla, hogy minden rendben van, és mi így is szeretjük őt, akkor a létező legnagyobb ajándékot adjuk neki: a feltétel nélküli szeretet ajándékát. Bónuszként pedig azt találjuk majd, hogy mikor ő túl van a „takarításon”, igazán közel, igazán bensőségesen érezzük magunkat egymással.

És minden nap, mikor így meghallgatjuk őket, a szeretet ünnepe lesz.

Egry Zsuzsa írása