Fábián Dóra

Eredetileg gyermekpszichológus vagyok, a tanulmányaim során sokat tanultam a gyerekekről, a gyakorlatban pedig más szülők gyerekeiről, mielőtt a sajátjaim megszülettek. Nagyfiam 2010-ben, lányom pedig 2012-ben született. Elég határozott elképzeléseim voltak arról, hogy én majd hogyan szeretném csinálni.

Eleinte még egészen jól is ment, de nagyjából a kislányom 1 éves kora körül kezdtem egyre inkább azt érezni, hogy ez nem megy, valamit végérvényesen elrontok. Sokminden feljött bennem, ami a korábbi, még gyermektelen önismereti munkáim során nem.
Ekkor találtam rá a Kapcsolódó Nevelés módszerére. Mintha hazaértem volna, összeálltak a mozaikdarabok. Ami nekem ebben a módszerben fontos újdonság volt a korábban megismert elméletekhez képest: itt a gyerekről valóban azt feltételezzük, hogy eredendően jó, ha „rosszalkodik”, akkor nem vele van baj, hanem neki van baja. Se büntetésre, se “következetességre” nincs szükség. És a legjobbat akkor tesszük vele, ha minden helyzetben mellette állunk.
Nagyon fontos számomra ennek a módszernek egy másik alapeleme is, az, hogy itt érzem igazán azt, hogy a szülő is maximális elfogadást és támogatást kap, nincs bűntudatkeltés. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy hiába fogadjuk meg, hogy ezt soha többet nem csinálom, ezentúl másképp lesz, ha bűntudatunk van korábbi kevésbé ideális megoldásaink miatt, akkor ez egyszerűen nem fog menni. Amitől aztán még mélyebb bűntudatunk lesz, egy jó kis ördögi kört beindítva. Ha a hibáinkért nem ítélnek el minket, és magunknak is meg tudunk bocsátani, sokkal valószínűbb, hogy képesek leszünk kreatív, új, szeretetteli megoldásokra.
2017-ben megszületett harmadik gyermekem is, akivel ezeket az eszközöket születése óta igyekszem alkalmazni. Magabiztosságot ad, hogy ha nem is tudom mindig kivitelezni, de a legtöbb esetben tudom, hogy mit kellene tennem. Vele már sokkal nyugodtabb tudok lenni, ha sír, képes vagyok lelassulni, megfigyelni a helyzetet, hogy vajon mire is van szüksége. Csodálattal nézem, hogy a gyerekek mennyire különbözőek, de a Kapcsolódó Nevelés eszközei eddig mindhárom gyerekemnél beváltak.
Szeretném, hogy ez a módszer minél több szülőhöz eljusson: tanfolyamok, műhelymunkák, előadások, és egyéni konzultáció keretében is szívesen segítek.
Elérhetőségeim:
fabdori.fabian.dora@gmail.com
+36 30 459 90 59

Személyes írásaimat itt olvashatjátok:

facebook oldalam

blogoldal