Határszabás
A gyermekek számára alapvető fontosságú, hogy érezzék a kapcsolódást a számukra fontos emberekkel. Amikor ez a biztonságot adó érzés elönti őket, együttműködőek, jókedvűek, rugalmasak.
Amikor azonban a kapcsolódás érzése megszakad (vagy valós elválás, például oviba menés vagy saját elfoglaltságunk vagy a hétköznapok milliónyi érzelmileg nehéz helyzete miatt), gyermekünk biztonsági vészvillogói működésbe lépnek, ami miatt szó szerint képtelen lesz gondolkodni és jó döntéseket hozni.
Ilyenkor gyakran irracionálisan kezd viselkedni: a legapróbb dolgokon kiborul (például, hogy eltörött a kezében tartott keksz), agresszíven kezd viselkedni (harap, mar, kővel kezd dobálni), hétköznapi helyzetekben nem hajlandó együttműködni.
Ezek mind vészjelek, amik annyit jeleznek nekünk: gyermekünk nem érzi magát jól a bőrében, és csupán annyira van szüksége, hogy helyreállítsuk a kapcsolódás érzését.
Ilyenkor azt üzeni: anya, apa, szükségem van rád!
Létezik egy olyan eszköz, ami egyaránt alkalmas arra, hogy ezekben a helyzetekben helyreálljon a gyermekünk lelki békéje, a vakvágányra futott viselkedést leállítsuk és a kettőnk közti kapcsolatot se romboljuk (mint ahogyan tennénk ezt akkor, ha fenyegetőznénk, kiabálnánk vagy büntetnénk).
A Kapcsolódó nevelés azt javasolja: melegséggel, gyengéden szabjunk határt az irreális viselkedésnek. Lássuk meg, hogy ezek mögött mindig ott áll egy „jó”, rugalmas, együttműködő, szerető gyermek, aki csupán valamilyen nehéz érzéssel küzd!
Hogyan tehetjük ezt meg?
1. Először is: menjünk közel, kapcsolódjunk, és döntsük el, hogy kell-e határt szabni.
2. Ha úgy látjuk, hogy igen, tegyük ezt meg – a testünkkel.
Ne csak mondjuk, hogy ne szórja a homokot a másik szemébe, hanem menjünk oda, és gyengéden fogjuk meg a kezét.
Igyekezzünk gyermekünk szemébe nézni, és tartsuk a határt. Ilyenkor a gyermekek leggyakrabban sírni, hisztizni, toporzékolni kezdenek vagy küzdenek velünk.
3. Engedjünk teret az érzéseknek!
Emellett azonban fontos, hogy gyengéden és melegséggel, de határozottan tartsuk a határt, ne engedjük, hogy bántson minket vagy mást.
Ha ilyenkor meghallgatjuk őt, lehetőséget kap a sírásra, dühöngésre, akkor kiadhatja magából mindazokat a nehéz érzéseket, amik magát az irreális viselkedést kiváltották. Az odaadó figyelem és meghallgatás segít a gyermeknek, hogy az őt nyomasztó érzésekre fókuszálhasson, a sírás erejével gyógyulhasson ezekből, és így helyreálljon a kapcsolódás érzése.
Csak annyi a dolgunk, hogy közel maradjunk, tartsuk a határt, melegséggel hallgassuk őt és figyeljünk mindkettőnk biztonságára. Figyelmünk és gyengédségünk „jutalma” ilyenkor egy együttműködő és rugalmas gyermek.
Így működik mindez a gyakorlatban: Íme, a bátorság receptje a fogászati székben