Leggyakoribb előadás és műhelymunka témáink

Rendszeresen tartunk előadásokat Budapesten és vidéken a leggyakoribb gyereknevelési problémák témáiban. Keress meg minket, ha lakóhelyeden hallani szeretnél ezekről!

Segítség! Hiszti!

Csemeténk leveti magát a bolt kövére, és torka szakadtából sír, meg teljes erejéből rúgkapál. És nem csak a boltban, de fürdés előtt a fürdőszobában, vagy egy átadott hinta miatt a játszótéren… ahány gyerek, annyi helyzet. Ami viszont ilyenkor gyakran közös, az az, hogy mi szülők végigéljük a szégyen, a düh, a kétségbeesés, az elkeseredés, a tehetetlenség, a düh, a szégyen… stb érzéseinek körhintáját. Próbálunk nem tudomást venni róla, vagy túlkiabálni, esetleg egy cukorkával véget vetni a jelenetnek. Ám ha mindez működik is, a siker rövid életű: a gyerek a következő adandó alkalommal újra rázendít.

Miért „hisztizik” a gyerek, mit tegyünk ilyenkor, és hogyan segíthet a szülő (magán is)? Hogyan tehetjük mindezt úgy, hogy a kapcsolatunk ne sérüljön, hanem épp ellenkezőleg: nőjön közöttünk a szeretet és a bizalom?

STOP! – hogyan lehet szeretettel határokat szabni és azokat betartatni?

Számtalanszor szükség van arra, hogy határt szabjunk gyerekeink viselkedésének. Nem lehet dörömbölni a szomszéd néni ajtaján, és nem lehet a favonattal elpáholni öcsit. Gyakrabban, mint nem, szép szavakkal kezdjük, emelt hangon folytatjuk, és dühösen fejezzük be. Az eredmény: duzzogó, sértett gyerek, rossz érzésekkel teli szülő.

Jó hír: van más lehetőség, nem is egy. Határokat szabni akár úgy is lehet, hogy gyerek és felnőtt egyaránt úgy jön ki belőle, hogy közelebb érzik magukat egymáshoz. Az előadás során megvizsgáljuk, milyen okok állhatnak a gyerekek határszabó viselkedése mögött, és egy konkrét “protokollt” tanulhatunk a határszabásra, amelynek követésével úgy kerülhetünk ki a “beadjam-e a derekam vagy ordítsam le a fejét?” gyakori dilemmájából, hogy közben mind a magunk, mind a gyerek szükségleteiről gondoskodunk, és megerősítjük egymás iránti bizalmunkat és tiszteletünket.

Segítség! Veszekednek – mit tehetünk azért, hogy gyerekeink kapcsolatát ne a marakodás jellemezze?

“Mi úgy szeretjük őket, hát akkor ők miért nem jönnek ki egymással?” – gondoljuk gyakran kétségbeesve, ha gyerekeink piszkálják, csúfolják vagy fizikailag bántják egymást. Kimerítő feladat állandó készenlétben lenni, próbálni igazságot tenni, ami aztán úgysem sikerül. Van aki arra esküszik: elég akkor beavatkozni, ha vér folyik, más meg inkább külön-külön programokat szervez a gyerekeknek, csak béke legyen otthon.

Gyakran tehetetlennek érezzük magunkat, pedig a kulcs a mi kezünkben van: a gyerekeink szeretik egymást, és sokat tehetünk azért, hogy ez az egymással való viselkedésükön is látszódjon.

Hogyan hatástalaníthatjuk azokat az érzéseket, amik miatt a testvérek nehezen viselik egymást, és mit tehetünk a gyakorlatban azokban az esetekben, ha már “ég a ház” – úgy, hogy a beavatkozásunk eredményeként jobban kijöjjenek egymással.

Segítség! Üt, rúg, harap

Kevés nehezebb helyzettel kell megbirkózni a szülőknek, mint amikor a gyerekük agresszív. Szülőként felelősek vagyunk mindenki biztonságáért (jó lenne, ha hugi túlélné a testvérféltékenységet), és felelősnek érezzük magunkat gyerekünk „jó útra tereléséért” is. Közben gyakran elönt minket a félelem, az ijedtség, a düh, a tehetetlenség (vagy mindez egyszerre). Az is lehet, hogy egy csepp szeretet sem találunk magunkban ilyenkor csemeténk iránt.

Hogyan segíthetünk ilyenkor gyerekünknek visszatalálni szeretetteli önmagához? Vajon miért üt, és hogyan segíthetünk neki és családunknak a biztonság megteremtésében?

Segítség! Nem alszik – Hogyan segíthetünk a babáknak elaludni és átaludni az éjszakát

Ha egy baba, kisgyerek nehezen alszik el, vagy sokszor megébred éjszaka, az az egész család számára nagyon megterhelő. Így aztán végképp semmi időnk nem marad szót váltani a párunkkal, a sírástól, nyüzsgéstől ideges a tesó, mi pedig a sok-sok átvirrasztott éjszakától feszültek, türelmetlenek vagyunk.

Szopiztatunk, énekelünk, masszírozunk, ringatunk, és bár időről-időre ezek megoldást jelentenek, hosszú távon mintha mégis egyre több és több időt igényelnének ezek a rituálék.

Az előadáson egy olyan – szokatlan, és a baba igényeit teljes mértékben tiszteletbentartó – útjáról lesz szó az altatásnak, ami hosszútávon segít a kisbabának, kisgyereknek, és nekünk is átaludni az éjszakát. (NEM alvástréning!)

További kedvelt előadás témák

Mikor a párom/család másként nevel

Mi fán terem a türelem? – hogyan válhatok türelmesebb szülővé

Anya, ne menj el! – hogyan segítsünk gyerekeinknek az elválásban, és abban, hogy másokkal is biztonságban tudják magukat érezni

Enyém! – hogyan segítsünk gyerekeinknek az osztozásban

Kamasz ügyek – hogyan őrizhetjük meg helyünket kamasz gyerekünk életében, és hogyan támogathatjuk őt jól a kamszléttel járó kihívások megélésében

…. bármi más, amiről hallani szeretnétek