Mi kell ahhoz, hogy a testvérek jóban legyenek egymással? Gyerekidő!

A nyár, bár remekül telt, elég nehéz is volt, mert alig-alig tudtam külön-külön együtt lenni a gyerekekkel. Ennek a fajta figyelemnek és “feltöltésnek” a hiánya leginkább a középső, hét éves lányomon látszott meg, aki az elmúlt időszakban rendszeresen piszkálni kezdte a 3 éves kishúgát. Akit amúgy imád, szeretget, ölelget, élvez. De nem az utóbbi pár hétben, mikor a viselkedését talán a “gonoszkodás” szó írja le a legjobban.
 
Rájöttem, muszáj valahogy megszerveznem, hogy lehessen  mindegyiknek “gyerekideje“, amikor csak vele vagyok, és azt csináljuk, amit ő akar.
 
Így aztán rászántam magam, hogy fizetek egy gyerekvigyázót, aki hetente kétszer eljön hozzánk, és lefoglalja azt a két gyerekemet, akivel épp nem töltök “gyerekidőt”.
 
Bár hamarabb megtettem volna! Rögtön az első alkalom után – amikor 20-20 percet játszottam mindegyikükkel (5-10 perces szünetekkel, mert ki bírja ezt másként…), a nagyobbik lányom újra angyali lett a testvérével. 20 percen keresztül azt játszottuk, hogy ő cirkuszi kutya (Picur), én pedig a kiképzője-gazdája, aki különböző mutatványokra tanítja be őt. Volt ott bukfenc, pörgés, fejenállás, és persze főleg rajtam végzett akrobatika, sok-sok nevetéssel. 
 
Aztán mikor vége lett, és a gyerekvigyázónk is elment, félve vártam, most mi lesz. Gonoszkodik-e, dühösködik-e tovább, vagy kapott most annyit belőlem, hogy újra szeretetteli önmaga legyen? 
 
A két lány gyönyörűen játszani kezdett egymással. Picur kutyának lett egy kutyatestvére, akit ápolt, amíg az beteg volt, és elkergette a gonszkodni akaró babákat körüle (!). 
 
Hiába, valahol az energiát bele kell tenni: vagy abba, hogy kibírjam kiabálás nélkül, amikor összevesznek, vagy abba, hogy segítsek nekik jóban lenni egymással.