Páros meghallgatás – kérdések és válaszok

Ha még nem voltál semmilyen programunkon, talán furcsának találod, hogy miért ajánljuk mi minden probléma megoldására kezdő lépésként a Páros meghallgatást.

Mi azt gondoljuk, a lehető legjobb, amit tehetsz a lelki egyensúlyodért, és a családodért az az, ha valamilyen módszerrel megszabadulsz a nyomasztó érzésektől és gondolatoktól. Hogy aztán tisztább fejjel tudj döntéseket hozni, kreatív megoldásokat találni a váratlan kihívásokra, könnyebben tudj a gyerekeidhez kapcsolódni, türelmesebb legyél, és a legnehezebb időkben is sikerüljön egy kis játékot és nevetést csempészni a mindennapokba. Mindezt „tudja” a Páros meghallgatás, és csoportos formája a Támogató csoport.

Ebben a cikkben összegyűjtöttünk néhány aggályt, ami fel szokott bennetek merülni ennek az elsőre nagyon szokatlan eszköznek a kapcsán. Reméljük, hogy a válaszokkal sikerül eloszlatni a kételyeket, és Ti is belevágtok!

1. Én mindent meg tudok beszélni a barátnőmmel/párommal.

Szuper! Nagyon nagy kincs, ha valakinek vannak olyan emberek az életében, akikre számíthat, akikkel bármit megbeszélhet. A Páros meghallgatásnak azonban mások a keretei, mint egy hétköznapi beszélgetésnek, először nehéz is megszokni. Ezek a szabályok viszont a tapasztalataink szerint szükségesek ahhoz, hogy tényleg bármi kimondható legyen, és semmi olyan reakciót ne kapjunk, ami gátolná, hogy megtaláljuk a saját megoldásunkat. A hallgatópárod nem jobb, vagy több, vagy értékesebb, mint az egyéb kapcsolataid, egyszerűen másra „való”.

2. Nem szeretném másokra terhelni a problémámat.

Sokan arra szocializálódtunk, hogy ne panaszkodjunk, oldjunk meg mindent egyedül. Ez azonban teljesen szembe megy azzal, hogy emberi lényként hogyan tudunk a legjobban működni. Szükségünk van arra, hogy mások megtartsanak minket, amikor nehézségekkel szembesülünk. Ha eleinte ez nagyon nehéz, akkor nyugodtan beszéljünk a jó dolgokról, a büszkeségeinkről (ez sem olyan könnyű!), vagy arról, hogy mennyire furcsának találjuk ezt a helyeztet, hogy most panaszkodnunk „kellene”.

3. Nem biztos, hogy el tudom viselni, ha valaki valami súlyos traumáról beszél nekem.

A Páros meghallgatás nemcsak egy szokványos beszélgetéstől, problémamegosztástól különbözik, hanem attól is, amikor egy szakembert keresünk fel valamilyen elakadásunkkal. Ott csak mi beszélünk, és ő hallgat, kérdez, javasol, terelget. Ezzel szemben a Páros meghallgatás egy egyenrangú viszony, ahol kölcsönösen hallgatjuk meg egymást.

Valóban könnyen előfordulhat, hogy a másik olyasmiket oszt meg velünk, amiket ha egy hétköznapi beszélgetés során hallunk, akkor elszörnyedünk, és úgy érezzük végig sem bírjuk hallgatni. Az az érdekes azonban, hogy a Páros meghallgatás keretei között bármilyen nehéz történetet is hallunk, meg tudjuk látni a másik erőforrásait is, és tudunk bízni abban, hogy a segítségünkkel, (vagyis a puszta jelenlétünkkel, empatikus odafordulásunkkal) túl fog jutni ezen a nehézségen. A legtöbb esetben mások történetei nem húznak le minket, hanem éppen azt érezzük, hogy másoknak is vannak problémái, nem vagyunk egyedül, másrészt felemelő érzés másoknak segíteni a bajban. Az is jellemző, hogy a másik megérzi, hogy mi az, amit elbírunk, és csak olyan mélységig fog belemenni és olyan témákat fog felhozni, amit adott helyzetben biztonságosnak érez.

Abban az esetben, ha mégis túlságosan megterhelőnek tartjuk a másik történetét, érdemes egy másik hallgatópárunknak beszélni róla – természetesen név nélkül, nem is igazán a történetet elmesélve, hanem az érzéseket, amiket keltett bennünk.

A fentiek miatt is jó, ha az embernek több hallgatópárja van, de első lépésnek már az is szuper, ha egyvalakivel rendszeresen meg tudjuk hallgatni egymást.

4. Nekem erre nincs időm, egyszerűen nem tudom megoldani.

Amikor valamilyen programunkon a Páros meghallgatásról beszélünk Nektek, akár ki is próbáljuk 5-5 percben, el szoktuk mondani, hogy ideális esetben minimum heti 30-30 percet tudunk szánni erre. Ilyenkor sokszor elkerekedett szemmel néztek ránk, mégis hogyan tudnátok még ennyi időt kiszorítani a hetetekből.

Valóban, szülőként gyakran versenyt futunk az idővel, a Páros meghallgatás olyan luxusnak tűnik, amit sehogyan sem tudunk már belepasszírozni a napirendünkbe. Másrészt a saját igényeinket sokszor a legutolsó helyre tesszük. Majd ha lesz egy kis szabadidőm, talán ezzel is tudok foglalkozni – gondoljuk. Aztán valahogy ez az idő sosem jön el. Érdemes újra és újra végiggondolnunk, hogy hogyan tudnánk mégis megoldani, hogy hetente kb. 1 órát magunkra szánjunk. És ha sikerült, akkor el is kezdhetünk akár azon a témán dolgozni, hogy ez miért olyan nehéz, és hogyan tudnánk magunknak még több szabadidőt biztosítani.

5. Nehezen nyílok meg, főleg idegenek előtt.

Tapasztalatunk szerint a Páros meghallgatás akkor működik a legjobban, főleg az elején, amikor még nincsen gyakorlatunk benne, ha a másik személyt nem igazán ismerjük. Szerencsés esetben van néhány ember az életünkben, akiknek beszélhetünk a nehézségeinkről, és bár ez sem mindig könnyű, azt sokan már végképp nem tudjátok elképzelni, hogyan is tehetnénk ezt meg idegenekkel.

Érdemes lehet ilyenkor a meghallgatást először csoportos formában, vagyis Támogató csoport keretében kipróbálni. Most biztos azt gondolod, hogy az még rosszabb. Ez teljesen érthető, a támogató csoportjainkat viszont tapasztalt oktatóink vezetik, akik segítenek abban, hogy mindenki a lehető legelengedettebben érezze magát. Nincs nyomás, semmi sem kötelező, mindenki csak annyira nyílik meg, amennyire számára kényelmes. Ha mégis inkább a páros formát választanád, kísérletezhetsz azzal, hogy mi könnyíti meg számodra a megnyílást: inkább személyesen, esetleg online, vagy telefonon? Valaki olyannal, aki hasonló nehézségekkel küzd, mint Te, vagy inkább olyannal, aki teljesen másokkal? Valaki olyan, akit viszonylag jól ismersz (de lehetőség szerint nem a párod, vagy a legjobb barátnőd), vagy egy teljesen vadidegen, aki másik országban él, és más az anyanyelve?

6. Nekem arra van szükségem, hogy valaki mondja meg, mit tegyek.

Sokatoknak a legfurcsább dolog a Páros meghallgatásban az, hogy a másik nem ad tanácsot, nem kaptok tőle konkrét választ a kérdésetekre. Ennek azonban nagyon is fontos oka van.

Amikor valamivel nagyon el vagyunk akadva, sokszor érezzük, hogy valaki mondjon egy tuti tippet, vagy még inkább, adjon egy varázspálcát, amitől a probléma egycsapásra megszűnik. Ha léteznének ilyen tuti tippek, akkor a gyereknevelést segítők le is húzhatnák a rolót. (Amit mi szívesen megtennénk, ha cserébe a szülőség mindenkinek könnyű lenne, de sajnos a világ nem így működik.) Másrészt mire ebbe a kétségbeesett állapotba eljutunk, már egy csomó tanácson túl vagyunk, ami vagy nem vált be, vagy nem tudtuk megvalósítani. Amire ilyenkor igazából szükségünk van, az az, hogy valaki segítsen rátalálni a saját megoldásunkra, a saját utunkra. A legjobban pedig pont azzal segít, ha csak meghallgat minket, bízik bennünk, tudja, hogy jó emberek vagyunk, akik meg fogják találni a megoldást, ha megszabadulunk az elménket elhomályosító nehéz érzésektől. Ha nagyon erős bennünk az az érzés, hogy valaki adjon tanácsot, akkor magát ezt az érzést is bevihetjük a meghallgatásba, ennek a tehetetlenségérzésnek sokszor a gyerekkorunkban van a gyökere. Talán nem bíztak bennünk, nem tartottak elég okosnak, erősnek, kreatívnak. De ha megtapasztaljuk, hogy a hallgatópárunk bízik bennünk, bármekkora tanácstalanságot fejezünk is ki, akkor lassan meg fog erősödni az önbizalmunk, és egyre kevesebbszer fogjuk érezni, hogy konkrét tanácsokra van szükségünk.

 

Fábián Dóri, a Kapcsolódó Nevelés oktatója, 3 gyerek anyukája