Testvérharcok – mi a megoldás?29 perc olvasási idő
Szülőként talán azok a legnehezebb, nehéz érzésekkel telített pillanatok, amikor azt látjuk, hogy a gyerekeink nem jönnek ki jól egymással. Szerencsére a Kapcsolódó Nevelés kínál több olyan stratégiát, amelyeket ha minél korábban, és minél gyakrabban elkezdünk alkalmazni, akkor a gyerekeink számára megnyílik az út egy gazdag, szeretetteljes, játékos testvérkapcsolat felé. Mivel ez nem a tipikus: „Ezt azonnal hagyd abba, különben mehetsz a szobádba!” megközelítés, elsőre nehéz lehet alkalmazni. De idővel olyan csodás eredményeket fogunk tapasztalni, hogy úgy fogjuk érezni, megérte a befektetett idő és energia.
Mára már közhely, hogy a világ, amelyben kénytelenek vagyunk élni, felgyorsult, és hozzá kell tennünk azt is, hogy nagymértékben felnőttközpontú. Ebben a társadalmi közegben nagyon nehéz akár egyetlen gyereket is felnevelni. Ha több gyerekünk van, az egyrészt több örömmel jár, másrészt viszont plusz nehézségekkel is szembesülünk, többnyire eleinte a nagyobbik gyerekünk kapcsán, de előbb-utóbb általában a kisebbik testvérrel is gondjaink akadnak.
Az alábbiakban összegyűjtöttük a leggyakoribb nehézségeket, amelyekkel a többgyerekes szülők szembesülnek. Igyekszünk megmagyarázni a kihívást jelentő viselkedések mögött meghúzódó okokat, és megosztunk néhány tippet, mit tehetünk, hogyan kezelhetjük, illetve hogyan előzhetjük meg a „problémás” viselkedéseket.
Felkészülés a kistesó érkezésére
Hogyan segítsük a nagyobb gyerekünket, hogy továbbra is különlegesnek érezze magát?
Amikor az egyik gyerek durván viselkedik a másikkal
Hogyan segítsük az osztozkodást?
Hogyan előzzük meg a konfliktusokat?
Nekünk mi segít, hogy segíteni tudjunk?
Mit tegyünk, ha már megtörtént a bántás?
Felkészülés a kistesó érkezésére
A gyerekek nagyon vágynak arra, hogy minél több időt töltsenek a szüleikkel, és minél közelebb érezhessék őket magukhoz. Ez a fő oka annak, ha este nem akarnak lefeküdni és elaludni, ha nem akarnak reggel felöltözni és elindulni a bölcsibe, vagy a mamához, és emiatt lehet nehéz még azt is látniuk, hogy anya és apa megöleli egymást, vagy hallani, hogy telefonon beszélgetnek.
A legnagyobb fenyegetés egy gyerek számára, ha testvére születik. Nem meglepő, ha ebben az időszakban a nagyobbik gyerekünk úgy érzi, hogy a világa felborult és nem érzi magát biztonságban. Egy újszülött baba természetes módon sok figyelmet vonz magára, és ettől a nagytesó könnyen érezheti magát mellőzöttnek és magányosnak.
A gyerekeknek szükségük van arra, hogy rendszeresen kifejezhessék, hogy többet szeretnének velünk lenni, sőt azt akarják, hogy csak rájuk figyeljünk. Ennek 2 fő módja van, amik látszólag ellentétesek egymással.
Első lépés – Tölts vele időt
Az első stratégia, ha Gyerekidőt ajánlunk a gyerekünknek. A Gyerekidő alatt teljes figyelmünket a gyerekünknek szenteljük, elárasztjuk a szeretetünkkel és igyekszünk minél közelebb kerülni hozzá. Ebben az időben azt csináljuk, amit ő szeretne.
Ha szeretnéd kipróbálni a Gyerekidőt, egyszerűen mondj valami ilyesmit a gyerekednek lelkes hangon: „Figyelj csak, van 15 percem, és azt játszom veled, amit csak szeretnél!”. És próbáld teljes figyelmedet a gyerekedre fókuszálni. Ne vedd fel a telefont, ne menj ki inni.
Ez nehezebb lehet, mint amilyennek talán elsőre tűnik – ennek az az oka, hogy a szülőség stresszes munka, és a gyerekeinkkel töltött időben majdnem mindig igyekszünk tanítani valamit nekik, próbáljuk terelgetni őket, vagy gyorsan megcsinálni egy kis házimunkát, miközben játszunk velük. A Gyerekidő abban segít, hogy tudjál csak rá figyelni, és hogy engedd legalább ebben az időben döntéseket hozni.
Második lépés – vedd észre és cselekedj
A második fontos lépés, hogy vedd észre azokat a helyzeteket, amikor a gyereked intenzíven igényli a fizikai közelségedet.
- amikor idegenek társaságában vagytok?
- amikor megérkeztek a bölcsibe, oviba, vagy a nagyszülőkhöz?
- a lefekvési időben újabb és újabb meséket kér, csak hogy mellette maradj?
Amikor egy gyerek kiborul azon, hogy el kell válnia tőlünk – akármilyen rövid időre is – az azt jelzi, hogy kész kiadni magából az azzal kapcsolatos érzéseket, hogy mennyire szüksége lenne ránk. Ilyenkor arra van szüksége, hogy a szeretetünkről biztosítsuk, ugyanakkor lehetőséget adjunk neki arra, hogy olyan hosszan sírjon, ameddig csak lehet, hogy minél több rossz érzéstől szabaduljon meg, amit a távozásunkkal kapcsolatban érez.
Ezt akkor tudja leginkább megtenni, ha közel vagyunk hozzá, és ilyesmiket mondunk. „Most elmegyek, de vissza fogok jönni. Mindig visszajövök.” Vagy lefekvéskor: „Biztonságban vagy. Itt leszek a szomszéd szobában, reggel találkozunk.” (Bővebben olvashatsz erről A szeparációs félelemről c. cikkünkben.)
Amikor a gyerekünk eléggé biztonságban érzi magát, ki tudja sírni annak a fájdalmát, hogy sosem kaphat eleget belőlünk.
Ha ezt a két módszert rendszeresen alkalmazzuk, azzal segítünk a gyerekünknek felkészülni arra, hogy a kistesó intenzíven igénybe veszi majd a figyelmünket.
Játékok, amitől a nagyobb gyereked különlegesnek érezheti magát
Amikor a kistesó megérkezik, az idősebb testvér szíve egyrészt szeretettel és csodálattal telik meg, másrészt rossz érzések feszítik amiatt, hogy a testvére betolakodott a kapcsolatunkba. Az egyik legjobb módja annak, hogy ezt a nehéz érzést ellentételezzük az, ha minél többször fejezzük ki játékos módon: „Veled akarok lenni!”
Hogyan játszunk „Veled akarok lenni!” játékot?
A „Veled akarok lenni!” játéknak számtalan variációja van. Kezdheted azzal például, hogy leülsz a földre és bejelented: „Van számodra egy zsák puszim! Hova adhatom?” – majd kezdj ügyetlenül mászni felé. Tegyél látványos erőfeszítéseket, hogy elkapd és megölelgesd, majd hagyd, hogy kicsússzon a karjaid közül és elugorjon előled. Valószínűleg jót fog nevetni azon, ahogy próbálod megpuszilni.
Játszhatjátok együtt a szülőtársaddal is: az egyikőtök játékosan magához húzza a gyereket: „Én akarok Tomival játszani!”. Majd a másik próbálja elhúzni: „Nem, te most nem játszhatsz vele! Én ma még alig voltam vele!”. Ha ez a játékos huza-vona nevetést hoz, folytassátok! Ez a játék feltölti a gyerek szeretettankját, és érezni fogja, hogy mennyire fontos nektek.
Egy másik változat, amikor ilyesmit mondunk: „Hol van Tomi? Nem találom. Annyira hiányzik!”. Kezdd el keresni a szobában, akkor is, ha éppen ott van az orrod előtt, majd egyszer csak vedd észre, vedd az öledbe, és jól ölelgesd meg. Bátran tartsd úgy, mint egy pici babát, csodálkozz rá a cuki kis ujjaira, lábujjaira, tökéletes füleire, gyönyörű szemeire – ez a bensőséges játék éreztetni fogja vele, hogy még mindig különlegesnek és értékesnek tartod.
Amikor játékos formában fejezzük ki, hogy mennyire nem tudunk nélküle élni, az a nevetés által gyógyítja annak a fájdalmát, hogy a másik gyerekünkhöz milyen gyakran és szeretettel fordulunk. Nem mellesleg ezek a játékok nekünk is szuper lehetőséget biztosítanak arra, hogy nyíltan dicsérjük a nagyobb gyerekünket.
A Gyerekidő szintén segít abban, hogy a nagyobb gyerekünkre is rendszeresen jusson koncentrált figyelem, és hogy mindkettőnket emlékeztessen arra, hogy mennyire szeretjük egymást.
Segítsd őket, hogy jól érezzék magukat együtt
A testvérek törekszenek arra, hogy jól kijöjjenek egymással. Szeretnének jókat mókázni együtt. Szülőként általában annyira fellélegzünk, amikor végre jól mennek a dolgok, hogy észre sem vesszük, hogy milyen gyakran bánnak egymással jól, vagy sikerül rugalmasan megoldani a konfliktusaikat. Amikor nincs balhé, általában igyekszünk haladni a házimunkával, és az egyéb feladatainkkal.
De ha figyelmesen nézed őket, látni fogod, hogy képesek osztozkodni, vagy segíteni egymásnak. Olyan szeretetteljes pillanatokat vehetsz észre, amiket korábban nem. Néha ezek a testvéries pillanatok hirtelen váltanak át valamilyen konfliktusba.
Mindegy, hogy mi történik utána, ez a néhány másodperc komoly erőfeszítés, és haladás volt a részükről. Ha észreveszed a pozitív történéseket, azzal nagyban segíted a kapcsolatuk fejlődését: „Timi, köszönöm, hogy idehoztad a nővérednek a hajkefét. Most kérlek hagyd, hadd fésülködjön meg egyedül.” Valóban segíteni akart, még akkor is, ha végül nem a legjobban sült el a dolog.
Amikor nem tudsz azonnal menni
Amikor egy gyerek sír utánunk, vagy kiborul, mert nem tudunk azonnal ugrani, az valójában egy szuper lehetőség arra, hogy teljesen megszabaduljon a rossz érzéseitől.
Amikor sírni kezd, és erre te szeretetteljesen ránézel, hívod, hogy bújjon oda hozzád, vagy üljön a lábadhoz, vagy ha a szabad kezeddel próbálod megölelni, mind azt üzeni: „Szeretnék segíteni.”
Ha a gyerek ettől hisztizni, vagy sírni kezd: éppen a legjobb dolog történik, ami történhet!
A gyerek a közelségre tett ajánlatodat arra használja, hogy elkezdje kiadni magából a felmalmozódott rossz érzéseket. Előfordul, hogy a gyerekek ilyenkor a tehetetlenség-érzésükön is dolgoznak, és úgy érzik, hogy képtelenek odamenni hozzád.
Miután valamennyire kisírták magukat, újra képesek lesznek megmozdulni. A sírással átdolgoznak egy adag régi érzést, ami miatt nyafogósak voltak és ami miatt lehetetlenül viselkedtek. Az érzések kitisztulnak, és újra jól tudnak működni.
A sírás és a hiszti gyógyítja a régi sérüléseket, még ha úgy is tűnik, mintha éppen a lehető legrosszabbul érezné ilyenkor magát. Ha kitartóan biztosítod őt a szeretetedről kedves szavakkal és a meleg tekinteteddel, a végén közelebb fogja magát érezni hozzád, és meg fog könnyebbülni. Nem fogja se a kistesót, se mást hibáztatni a rossz érzéseiért.
A boldogtalanság érzését elmossa az a mély érzelmi munka, amit éppen véghezvitt.
Ahhoz, hogy ez a módszer igazán működjön, fontos, hogy elhidd: a szereteted elég, még akkor is, ha nem tudsz azonnal segíteni. A gyerek az érzelmi kitörés alatt is érzékeli a figyelmedet, még a szoba másik sarkából is. A hangod, és a tekinteted képes közvetíteni, hogy mennyire fontos neked, és ez segít a gyereknek, hogy a rossz érzései elmúljanak.
Nem hanyagolod el, nem okozol neki még nagyobb fájdalmat. Fantasztikus munkát végzel, amikor türelmesen meghallgatod a gyereked sírását, vagy hisztiéjét, ő pedig szintén szuper munkát végez, amikor megszabadul azoktól a rossz érzésektől, amik nyomasztották.
Amikor az egyik gyerek durván viselkedik a másikkal
Amikor egy gyerek túl durván ér a másikhoz: megüti, piszkálja, vagy bármilyen módon bántja a testvérét, az világosan jelzi, hogy most arra van szüksége, hogy valaki meghallgassa a rossz érzéseit. Még a picik is képesek gyengéden bánni egymással, amikor fel vannak töltődve a figyelmünkkel és éppen nyugodtak.
Tehát a durvaság bármilyen megnyilvánulása azt jelzi, hogy a gyerek éppen nem érzi magát eléggé kapcsolódva és ellazulva ahhoz, hogy jól működjön. Ha a durva viselkedés miatt leszidjuk, és utasítjuk, hogy viselkedjen normálisan, az nem fog segíteni. Ettől csak megijed, és még kevésbé valószínű, hogy képes lesz jó döntéseket hozni.
Ami viszont segít, az az, ha azonnal és szelíden közbelépünk. Nagyon finoman, de határozottan akadályozd meg, hogy a feszültséggel teli gyerek bántani tudja a testvérét, de nem kell elvinni őt a helyszínről. Mondhatsz valami ilyesmit. „Segítek, hogy tudjál Peti mellett lenni.” – és irányítsd a mozdulatait, hogy ne tudjon durván nyúlni a tesójához. Próbáld meg felvenni vele a szemkontaktust, és kedvesen bátorítsd, hogy nézzen rád.
Mivel a gyerekek ilyenkor tele vannak feszültséggel, általában nem képesek hosszan a szemünkbe nézni, és el akarnak szaladni. Gyengéden tartsuk őt magunk mellett, hogy továbbra is érezze a figyelmünket és támogatásunkat.
A gyerek ettől a figyelemtől általában hirtelen hisztizni, vagy sírni kezd: vagy azért, mert veled akar lenni, vagy éppen nem akar veled lenni, vagy meg akarja fogni a babát, vagy éppen nem akarja a babát. Ezek az érzések mind fontos aspektusát képezik annak az érzelemcsomagnak, amitől éppen próbál megszabadulni. Ha vele maradunk, anélkül, hogy kritizálnánk, ki tudja sírni, vagy ki tudja hisztizni magából a rossz érzéseket.
Az is gyakori, hogy a frusztráció és a figyelmünkért, illetve a játékokért folytatott harc előbb-utóbb kikezdi a gyerekek egymás iránt érzett szeretetét. Amikor veszekednek rajtad, vagy egy játékon, azzal segítesz a legtöbbet, ha meghallgatod az érzéseiket.
A gyerekek el tudják viselni, ha mondjuk életkorukból adódóan másképp kezeljük őket, pl. Sári még nem használhatja a kalapácsot, mert megsértené magát vele, Dani viszont már elég ügyes hozzá, hogy megkaphassa – ha meghallgatjuk az igazságtalansággal kapcsolatos érzéseiket. Ha teljes mértékben ki tudják adni az érzéseiket, úgy, hogy valaki meghallgatja őket, akkor ezek az érzések elillannak.
Amikor meghallgatod a gyerek sírását, vagy frusztrációját, a nehéz érzések távoznak, a figyelmed és gondoskodásod pedig be tud áramolni a helyére. És a gyerekeid újra képesek lesznek szeretni egymást, még akkor is, ha nem tudsz nekik teljesen ugyanolyan tapasztalatokat biztosítani: nem tudsz ugyanannyi időt tölteni velük, vagy ugyanolyan játékokat venni nekik.
Hogyan segítsük az osztozkodást?
Amikor a gyerekek vitatkoznak egy játékon, hasznos stratégia, ha az a gyerek, akinél éppen van a játék, addig játszhat vele, ameddig szeretne. Közben a szülő segít a gyereknek várni, és gyengéden megakadályozza, hogy el tudja venni a játékot a másiktól.
A szülő meghallgatja a gyereknek az azzal kapcsolatos érzéseit, hogy soha nem fogja megkapni a játékot. A gyerekek gyakran ilyesmiket éreznek: „Áldozat vagyok.”, „Soha nem kapom meg, amit akarok.”, „Ez nem igazságos.” Ezek az érzések komolyan befolyásolják a testvérkapcsolatot, és napi szintű hatalmi harcokban fejeződhetnek ki. De ezek az érzések a sírással és a hisztivel távozni tudnak, ha mi meg tudjuk hallgatni őket, és folyamatosan biztosítjuk a gyereket arról, hogy: „Te is játszhatsz majd vele. Nem lesz örökké nála a piros bicikli.”
Hogyan működik ez a módszer?
1. Látni fogod, hogy egyik nap Juli fog kiborulni és dolgozni azon az „igazságtalanságon”, hogy Lili játszhat először a kirakóval, másnap pedig Lilinek lesz alkalma a rossz érzésein dolgozni, amikor Juli ülhet először a hintába. Mindkettőjüknek lesz lehetősége a támogató jelenlétedben kisírni a másikkal kapcsolatos rossz érzéseiket.
2. Ezek a tapasztalatok idővel hozzásegítik őket ahhoz, hogy türelmesebbek legyenek és bízzanak abban, hogy még ha nem is kaphatják meg most azonnal, amit szeretnének, akkor is szeretjük őket, és idővel ők is sorra kerülnek. A gyerekeid szeretik egymást, és azzal, hogy rendszeresen meghallgatod őket, nagy adag rossz érzés tud távozni belőlük, ami megakadályozta, hogy ez a szeretet ki is fejeződjön. Ezután képesek lesznek jókat játszani együtt.
3. Amikor két gyerek veszekszik egy játékon, és egymás kezéből rángatják ki, akkor egy kissé szokatlan, de annál hatékonyabb stratégia, ha rátesszük a kezünket az adott tárgyra, és ilyesmit mondunk. „Biztos vagyok benne, hogy ki fogjátok találni, hogyan osztozzatok meg ezen. Nem fogom engedni egyikőtöknek sem, hogy elvegye. Meg tudjátok oldani ezt együtt.”
Ez a közbelépés heves érzelmeket fog kiváltani a gyerekekből, és amikor már eleget sírtak ahhoz, hogy képesek legyenek gondolkodni, elő fognak állni egy megoldással. Lehet, hogy az egyikük úgy dönt, odaadja a másiknak a játékot, és kivárja a sorát. Lehet, hogy egyezkedni kezdenek. Ilyenkor nagyon nehéz ellenállni, hogy ne mi javasoljunk valamilyen megoldást!
4. Ha megengedjük nekik, hogy sírjanak azon, amit annyira szeretnének, akkor sokkal valószínűbb, hogy képesek lesznek együttműködni. Nem neked kell döntőbírónak lenned, ha eleget sírtak, rá fognak találni a saját megoldásukra.
A legtöbbünknek azt tanították, hogy próbáljuk a vitákat minél előbb elrendezni, hogy az indulatok minél előbb csillapodjanak. Érzelmileg óriási kihívás lehet elfogadni, hogy valójában az érzésekkel kell foglalkoznunk, és nem a tárggyal, amin vitatkoznak.
Amikor meghallgatjuk a gyerekeinket, ahelyett, hogy kijelölnénk, hogy ki hány percig játszhat a játékkal, akkor a gyerekeink érezhetik a szeretetünket akkor is, amikor szomorúak, vagy mérgesek. Ez a szeretet sokkal többet ér annál az 5 perc játéknál, amit többnyire nem is tudnak igazán kiélvezni, és a végén újra azon fognak feszülni, hogy mikor jön megint az ő 5 percük.
Így működik a gyakorlatban:
A fiaim mindketten nagyon szeretik a zenét, és mindkettőjüknek megvannak a kedvenc számaik. Egyik nap visítást hallottam a szobájukból, rohantam megnézni, mi történt. A zene nagyon hangosan szólt. Megkérdeztem mi a baj, és mindketten hevesen ragaszkodtak ahhoz, hogy a zene azon a hangerőn szóljon, ahogy ők szeretnék. Az egyik hangosan, a másik halkan szerette volna hallgatni. Mindketten sírtak és kiabáltak.
Nem tudtam, hogyan segítsek nekik. Úgy döntöttem, kipróbálom, hogy mindkettőjüknek lehetőséget adok arra, hogy olyan hangerőn hallgassák a zenét, ahogy ők szeretnék. Arra gondoltam, hogy ha ki tudják dolgozni magukból a rossz érzéseket, akkor meg fognak tudni egyezni valahogy. Szóval így szóltam: „Szerintem meg fogtok tudni egyezni. De először is szeretném, ha látnátok, hogy a másik mit szeretne. Jared, most le fogom halkítani a zenét, hogy Derrick hallgathassa egy kicsit úgy, ahogy ő szeretné.” Lehalkítottam a zenét, erre Derrick abbahagyta a sírást, Jared viszont még hevesebben sírt. Azt akarta, hogy azonnal hangosítsam fel a zenét. Azt mondtam neki, hogy pár perc múlva fel fogom hangosítani. De továbbra is szeretettel néztem rá, hogy ne érezze azt, hogy ez egy büntetés.
Néhány perccel később ezt mondtam Derricknek: „Oké, akkor most pár percig úgy hallgatjuk a zenét, ahogy Jared szeretné.” És felvettem a hangerőt. Derrick mellett maradtam, miközben sírt, és befogta a fülét. Magamban Derricknek adtam igazat, de a hangerő nem volt annyira magas, hogy fájdalmat okozott volna, úgyhogy hagytam egy darabig. Jared természetesen abbahagyta a sírást, és nagy átéléssel hallgatta a zenét. Derrick pedig sírt, és úgy érezte, hogy nem bírja elviselni ezt a zajt. Pár perc után újra változtattam a hangerőn. Arra a gyerekemre figyeltem, amelyik éppen borzasztóan érezte magát. Körülbelül 3 kör zajlott így, mialatt az egyikük 2-3 percig sikított és sírt. Végül, amikor lehalkítottam a zenét, Jared már nem sírt. Megkérdeztem, hogy most már rendben van-e így neki. Azt mondta, igen. Felvettem a hangerőt, és újabb sírás után Derrick is abbahagyta, és végre képes volt hangosan is hallgatni a zenét. Elvégezték az érzelmi munkát, így ezt mondtam: „Rendben fiúk, most már meg tudtok egyezni, hogy milyen hangerővel hallgassátok a zenét. Ügyesek voltatok!” Már nem volt szükség rá, hogy én szabályozzam a hangerőt. Maguk megoldották, és együtt hallgatták a zenét.
Hogyan előzzük meg a konfliktusokat?
Általában reménykedünk, hogy megússzuk a testvérféltékenységet, de a legtöbb esetben ez nem sikerül. Az alábbiakban megmutatjuk, hogyan tudjuk csökkenteni a testvérek közötti súrlódásokat.
1. Azonosítsd a nehéz helyzeteket
Vedd észre azokat a helyzeteket, amikor általában kitör a balhé. Autóúton? Közös étkezések előtt/alatt? Ha 5 percnél tovább hagyod őket egyedül a szobájukban? Valószínűleg már pontosan tudod, hogy mikor szoktak veszekedni.
Jobb, ha elfogadjuk, hogy ezekben a helyzetekben balhé lesz, mintha folyton abban reménykedünk, hogy most nem lesz. Ha előre felkészülünk, akkor hidegebb fejjel tudjuk kezelni, ha tényleg kirobban a balhé.
2. Kapcsolódj hozzájuk
Amikor a gyerekeink szeretettankja kezd kiürülni, érdemes több figyelmet szentelni nekik. Ezzel segítünk nekik türelmesebbnek lenni. Ha erősnek érzik a kapcsolódást velünk, akkor jobban képesek elviselni azokat a dolgokat a testvérükkel kapcsolatban, amin máskor kiborulnának.
Megéri előre felkészülni. Ha a gyerekeid rendszeresen akkor vesznek össze, amikor este hazaértek, próbálj meg a hazaérkezés után egyből leülni velük játszani, hogy visszaállítsd velük a kapcsolódást.
Érdemes bekészíteni az autóba egy kis nasit, pl. répát, mogyorót, hogy ne éhesen essetek haza – így a vacsorát ráér egy kicsit később megcsinálni, miután tudtatok játékosan kapcsolódni egymáshoz.
Az olyan fizikai játékok, mint pl. a „puszizsák”, amikor a szereteteddel üldözöd őket, ők pedig folyton kicsúsznak a kezeid közül, több gyerekkel is játszhatóak – ez a fajta versengés sok nevetést hoz, ami megerősíti a kapcsolatunkat a hosszú külön töltött nap után. Néha a gyerekek összefognak, hogy megakadályozzák, hogy elérd a célod. Mi nagyon küzdünk értük, de természetesen végül mindig alulmaradunk, így érezhetik, hogy milyen ügyesek, és erősek, és a kapcsolatuk is erősödik.
3. Hallgasd meg őket
Ha vitatkozni kezdenek, hadd mondja el mindkét fél az álláspontját, ezzel segítesz nekik kifejezni az érzéseiket. Ha valamelyikük feldúltan elszalad, menj utána, mutass empátiát a problémái iránt. Ha ezen a módon megengedjük az érzések kifejezését, az segít csökkenteni a feszültséget.
Így működik a gyakorlatban:
Ebben a történetben az apa előre felkészült a balhéra, így képes volt meghallgatni a gyerekeit és elsimítani a konfliktust.
A fiam – ő a nagyobb – és a lányom az asztalnál ültek. Vacsoráztunk, és ilyenkor a fiam majdnem mindig piszkálja a lányomat. Előre felkészültem fejben erre a helyzetre, mondogattam magamnak, hogy ma is balhé lesz, és békésen is közbe tudok lépni.
Ahelyett, hogy közéjük ültem volna, ahogy máskor próbálom megakadályozni, hogy összeverekedjenek, a fiamat közvetlenül a lányom mellé ültettem. Evés előtt meg szoktuk fogni egymás kezét, és hálát adunk. Tehát így szóltam: „Most fogjuk meg egymás kezét.” A fiam azonnal tiltakozni kezdett. Ezt mondtam neki, olyan gyengéden, ahogyan csak tudtam: „Gyerünk, fogd meg a kezét.” Ennyi elég is volt, hogy elkezdődjön a szokásos menet.
„Ne kényszeríts!” – mondta a fiam. Én így feleltem: „Nem kényszerítelek, de jó lenne, ha megfognád a húgod kezét.” Nem kényszerítettem fizikailag, de ragaszkodtam hozzá, hogy megfoghatná a húga kezét. Sírni kezdett és elfutott az asztaltól. Utána mentem a másik szobába, ő sírt, és sorolta, hogy a húga hogyan bántja őt folyton, hogyan ugratja, és rugdossa. Nem vitatkoztam, magamban tartottam azokat a dolgokat, amiket viszont meg ő követ el a húga ellen, csak meghallgattam a sérelmeit.
Hosszú ideig sírt. Amikor visszajött az asztalhoz, még nem volt teljesen kibékülve a testvérével, de később hallottam, hogy nagyon kedvesen ezt mondja a húgának: „Szeretnéd, hogy felvegyelek? Akarod, hogy vigyelek?” Általában egyáltalán nem akar a testvére fizikai közelségében lenni. Ahogy továbbra is alkalmaztam ezt a fajta meghallgatást, észrevettem, hogy egyre többet játszanak együtt, és a fiam néha még meg is öleli a húgát. Ez hihetetlen! Nagyon örülök, hogy kezdenek közel kerülni egymáshoz.
Nagy kihívás ez a téma nekünk, mert annyira belefáradtunk már az örökös harcokba. Nehéz kedvesnek és gyengédnek lenni, amikor elkezdenek balhézni egymással. De a sok befektetett energia megtérül, napról napra jobb a helyzet.
Amikor a gyerekeink bántják egymást, nekünk is segítségre van szükségünk
Az egyik leginkább szülőpróbáló helyzet, amikor a gyerekeink bántják egymást. Úgy érezhetjük, hogy szülőként rosszul teljesítünk ezen a fontos területen. És gyakran durván bánunk azzal a gyerekünkkel, amelyik bántja a másikat, pedig mélyen szeretjük őt.
Amikor a bántás nagyon gyakorivá, szinte megszokottá válik, a testvérkonfliktusok rányomják a bélyegét az egész családi hangulatra. Ezt nagyon nehéz megélni, de érdemes tudni, hogy ez majdnem mindet családban előfordul.
Talán egyszer eljön egy olyan békés korszak az emberiség életében, amikor a testvérek közötti agresszió is kevesebb lesz, de egyelőre még nem tartunk ott. A testvérharcok kezelése sokszor azért nehéz, mert a legtöbbünknek nincsen tapasztalata arról, hogyan lehet a testvérkonfliktusokat békésen megoldani. Úgy érezhetjük, hogy az agresszió megállításához szükséges a durvaság, sőt, egyenesen kívánatos. De ha logikusan végiggondoljuk, nehéz belátni, hogy a felnőtt kemény fellépése hogyan segítené hozzá a gyerekeket ahhoz, hogy szeretettel és gyengéden bánjanak egymással. Kell lenni más megoldásnak is.
Valóban létezik más megoldás, de nem könnyű. Ez a megoldás nagyon eltér a megszokottól, de a tapasztalataink szerint nagyon hatékony. Íme:
Keress magadnak támogatást – így tudod támogatni őket
Amikor a gyerekeink gyakran bántják egymást, és ez feldúlja a családi életet, itt az ideje, hogy keressünk valakit, aki meghallgat. Ha a gyerekeink rendszeresen bántják egymást, attól feszültek vagyunk. Feszült állapotban pedig nem igazán tudunk jól problémákat megoldani.
Először helyre kell állítanunk a gyerekeinkkel a melegséggel teli kapcsolatunkat, csak ezután lesznek képesek újra szeretni egymást. És ahhoz, hogy újra jól tudjunk kapcsolódni a gyerekünkhöz, az szükséges, hogy újra hinni tudjunk abban, hogy ő egy jó ember. Amikor a gyerekeink bántják egymást, nehéz látni, hogy valójában jó emberek.
Amikor a testvérek verekednek, legalább az egyiküknek biztosan lekapcsolt a gondolkodó agya. Nem lett hirtelen rossz ember, csak éppen nem képes gondolkodni. Ez velünk is nap mint nap megtörténik. Például, amikor verekedni látjuk őket, általában mi sem tudunk gondolkodni.
Első lépésként tehát keressünk valakit, aki meg tud minket hallgatni, anélkül, hogy félbeszakítana, kritizálna, vagy tanácsot adna. Beszéljünk neki arról a gyerekünkről, aki folyton elveszíti a fejét.
Érdemes ezekről a témákról beszélni:
- Milyen volt a születése? Mire emlékszel vele kapcsolatban a születése körüli időkből?
- És amikor kisbaba volt?
- Mikor érezted magad utoljára igazán közel hozzá? Mikor élvezted utoljára igazán a társaságát?
- Mit tennél legszívesebben, amikor bántja a testvérét? Mit szoktál tenni?
- Mit tettek volna a felnőttek gyerekkorodban, ha ugyanúgy viselkedtél volna, mint most ő?
- Min aggódsz leginkább?
- Mit érzel, amikor a gyerekeidet verekedni látod?
Sokat segít, ha tudsz valakinek beszélni ezekről a tapasztalatokról. Még jobb, ha az érzéseidet is meg tudod mutatni. Ezek az érzések benned vannak, csak arra várnak, hogy kiengedd őket.
Van, hogy újra és újra el beszélnünk kell ezekről a helyzetekről, érzésekről, mire enyhülést érzünk. Jó, ha nem a gyerekeinknek beszélünk ezekről a dolgokról, hanem egy másik felnőttnek.
Amikor az egyik gyerekünk bántotta a másikat
Ha nem tudtad megakadályozni, hogy a gyerekeid bántsák egymást, akkor többnyire abban a helyzetben találod magad, hogy az egyik gyerek sír, a másik védekezik, és úgy tűnik, mint ha nem is érdekelné mit tett, te pedig valószínűleg nagyon mérges vagy.
Először is gondoskodj róla, hogy ne tudják tovább bántani egymást. Válaszd szét őket, hogy ne tudják tovább rugdosni, ütögetni egymást. Nem kell külön szobába küldeni őket, csak állj közéjük, ezzel megakadályozva a tovább bántást.
Aztán – lehet, furának tűnik – kérj bocsánatot. „Sajnálom, hogy nem értem ide hamarabb. Nem tudtam, hogy kezdenek elfajulni a dolgok.” Ha ilyesmiket mondunk, az csökkenti annak a gyereknek a feszültségét, aki bántotta a másikat.
Amikor egy gyerek bánt valakit, nagyon rossz embernek érzi magát ettől. Kívülről ez egyáltalán nem látszik, talán mondja is, hogy nem érdekli, hogy fájdalmat okozott, és ezt próbálja magával is elhitetni.
De a valóság az, hogy a gyerekek soha nem akarnak bántani senkit. Ugyanúgy össze vannak zavarodva attól, amit tettek, mint mi. Bűntudatot éreznek, ami pedig megakadályozza, hogy bármilyen más érzésükhöz hozzáférjenek. A bűntudat rátelepszik a szomorúságra és a félelemre, amit a gyerek a felszín alatt valójában érez.
Amikor magunkra vesszük a felelősséget a kitört balhé miatt, az csökkenti az „agresszor” bűntudatát. És ha csökken a bűntudata, akkor képes lesz sírással megszabadulni azoktól a rossz érzésektől, amik erre a viselkedésre késztették.
Patty Wipfler
Ha mindez egyedül nehéz – és a legtöbbször az! – szeretettel várunk a Kapcsolódó Klubba, ahol folyamatos támogatást kaphatsz oktatóinktól, és szülőtársaidtól. Minden évben van egy hónap, amit kifejezetten a testvérkonfliktusok témájának szentelünk, az ezzel kapcsolatos korábbi írások is elérhetővé válnak számodra, ha belépsz a klubba.
Figyeld a programjainkat, rendszeresen hirdetünk a testvérkonfliktusokkal foglalkozó műhelymunkákat, előadásokat, tanfolyamokat.