Újrakapcsolódás ovi után

Minden nap ebéd után jártam az oviba a 4 éves kisfiamért, aki bár először mindig nagy örömmel ugrott a nyakamba, perceken belül mégis sokszor talált valamit, amin nyűgösködni kezdhetett – ezzel adta tudtomra, hogy azért hosszú volt a nap nélkülem, nehéz az élet ennyi gyerek közt. Sokszor nekiállt nyafogni, hogy éhes, édességet akar, és amikor éreztem, hogy nem tudok elég erőfeszítést tenni az újrakapcsolódásért, akkor néha kapott is.

Egyik nap azonban már az öltözés közben melléguggoltam, a szemébe néztem, és nagy szeretettel mondtam neki: ne haragudj, kicsikém, nincs ma édesség. Először nyavalyogva toporzékolni kezdett, én hagytam, mellette voltam, és igyekeztem melegséggel kivárni, mi lesz. Az óvodai közeg azonban nem volt alkalmas neki, hogy nagyobb hisztibe (azaz érzelmi nagytakarításba) kezdjen, úgyhogy elindultunk haza, de ő csak nyafogott tovább.

Arra gondoltam: ha most nem tud sírni, amivel kiengedhetné a feszültséget magából, próbáljunk meg nevetni! Úgyhogy mondtam neki: hát, sajnos édesség nincs most nálam, a karjaim és lábaim finomak ugyan, de sajnos mérgezőek, így azt nem javaslom, hogy bárki megkóstolja. Gyanakodva nézett rám, először nem akart belemenni a játékba, de én csak mondtam tovább: igen, igen, biztos vagyok benne, hogy aki meg akarja kóstolni, annak nagy puszikat kell adnom, mert mérgező vagyok. Látszott, mérlegeli, elég vicces-e ez a játékötlet, hogy belemenjen és elnevesse magát, de még mindig nyafogva álldogált mellettem. Amikor viszont harmadjára is elkezdtem mondani, ő közbeszólt: én is mérgező vagyok! Átfordította hát a játékot olyanra, ami neki is igazán viccesnek tűnt, én meg vettem a lapot. Hencegni kezdtem, hogy engem aztán egy ilyen kis gyerekkar biztos nem mérgez meg, nyugodtan megkóstolhatom – aztán amikor játékosan beleharaptam, teátrálisan összeestem és jajveszékeltem, hogy mennyire mérgező, hogy lesz így nekem finom édességem. Ő meg végül megkegyelmezett, és puszival felélesztett, hogy tudjunk tovább menni (és tolni a babakocsiban a türelmetlenné váló tesót), majd az út során még jópárszor el kellett ezt játszanunk, de innentől jó hangulatban mehettünk hazáig, és megfeledkezhettünk az édességről.

Balogh Fruzsi, Kapcsolódó Nevelés oktató