Ambrózy Noémi

Az én történetem úgy kezdődik, hogy építészmérnök diplomát szereztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, aztán dolgoztam sokat. Mind a mai napig nagyon szeretek tervezni, aztán mégis elkanyarodtam kicsit. Amikor megszületett a kislányom 2013-ban, akkor egy küzdelmes időszak vette kezdetét. Elsősorban magányosnak éreztem magam, és elveszettnek a sok tanács között, amit mindenki kérve, kéretlenül osztogatott. Amikor a hat alkalmas alaptanfolyamot elvégeztük, még nem voltak különösebb nevelési problémáink, hiszen minden időnket a kislányunkra tudtuk fordítani. A hat alkalmas tanfolyam elvégzése után nem sokkal kaptuk a diagnózist – ami persze nem ért teljesen váratlanul -, hogy a kislányunk hallássérült. Nehéz volt, hogy nem volt kihez fordulni a bennünk kavargó érzésekkel. Az érzelmi támogatást végül Egry Zsuzsi telefonos csoportjaiban és támogatása révén kaptam meg. Ez segített abban, hogy átvészeljük ezt a nehéz időszakot. Aztán megszületett a kisfiam, aki szintén hallássérült. Utána már tudatosan kerestem a lehetőséget, hogy legyen Meghallgató párom. Az ötlet, hogy elvégezzem az oktatóképzést, jóval később érkezett. Néhány műhelymunka rávezetett arra, hogy szívesen segítenék más szülőknek is abban, hogy megtalálják a saját útjukat, és az őket megillető támogatást. A Kapcsolódó Nevelés nekem a leginkább abban segített, hogy magabiztos legyek az általam választott irányokban, hogy szelíden jelöljem ki a határaimat más felnőttek felé, és hogy megkapjam azt a támogatást, ami nélkül a speciális gyerekek nevelése nagyon magányos sport tud lenni. Az Egyesületben igazán csodálatos embereket ismertem meg, és örülök, hogy már én is közéjük tartozhatok.

Írhattok nekem az ambrozy.noemi@gmail.com e-mail címen,

és követhettek a https://www.facebook.com/KN.Noemivel/ oldalon.