Sziklainé Hegedűs Bogi

Sziklainé Hegedűs Bogi vagyok, két csodás kisgyermek anyukája.


A Kapcsolódó Neveléssel egy baba klub alkalmon találkoztam először, ahova Egry Zsuzsi jött el mesélni a módszerről és onnantól gyökeresen megváltozott a családi életünk. A kisfiam kb. 4 éves volt és minden reggelünk borzalmas volt oviba indulás előtt, az előadás után rögtön másnap reggel kipróbáltam a gyerekidőt, és – számomra is meglepő módon – működött. Az a reggelünk csodásan alakult, 3 perc kapcsolódástól. Úgy éreztem megtaláltam az irányt, amit régóta kerestem. Ezt a fantasztikus élményt szeretném átadni még több szülőnek.

Azért reggeleink természetesen nem maradtak örökké csodásak, még mindig előfordul, hogy nehezen indulunk. Azóta sok kihívással küzdöttünk meg, ovikezdés, iskolakezdés, kaki „gondok” (és biztos rengeteg kihívás van még előttünk), de az összes esetben voltak eszközeim, amivel támogathatom magamat, a gyerekeket, a férjemet, így téve harmonikusabbá az egész családi életünket. Azért lettem oktató, hogy ezt a támogatottság érzést és magabiztosságot tovább tudjam adni más
családoknak is.

A gyereknevelés iszonyatosan nehéz dolog, a szülők egyedül próbálnak túlélni, sokszor családi segítség vagy egyáltalán egy megtartó közösség nélkül. Nagy vágyam, hogy itt a Balaton mellett is létrejöjjön egy összetartó kapcsolódó közösség, hogy ne csak online, hanem személyesen is tudjuk támogatni, meghallgatni egymást.

Hol találkozhatunk? Felsőörsön és Veszprémben tartok személyes 6 alkalmas
szülőcsoportot, illetve előadásokat.

Honlap: Harmonikus Családi Élet