Fojt Márti

Fojt Márta Veronika vagyok, édesanya. Kapcsolódó Nevelés oktató, kineziológus, coach, hipnózis
szakértő.
Gyermekkori álmom volt, hogy emberekkel foglalkozhassak, hogy segíthessek másoknak megtalálni
az utat Önmaguk boldogságához. A cél már gyermekkoromban megszületett, az eszközhöz azonban
hosszú út, sok személyes tapasztalat, tanulás vezetett.
Kezdetben önkéntes ’munkák’ keretein belül érezhettem és tapasztalhattam meg a szeretet erejét. A
karitatív tevékenységeknek köszönhetően jutottam el Kenya több nyomornegyedébe, különböző
gyermekmentő szervezetekhez, illetve a Szilágyi Erzsébet Gyermekotthonba. A Humanista Mozgalom
szárnyai alatt, többek között részt vehettem az African Humanist Forumon, ahol hatalmas élmény
volt ugyanazon problémákat a világ különböző kultúrájának szemszögéből hallani és átgondolni. A
több évtizedes személyes ’terepi’ élmény hatására szerettem volna mindent megérteni, amit átéltem
és megtapasztaltam, így ezekben az években is találkozhattam tanítókkal, rendszerekkel, csodálatos
emberekkel, akik által sokat profitálhattam, általuk alakult a világ-, és énképem.
Bár Igazságügyi Igazgatást tanultam, mindig is a pszichológia, az emberi lélek dolgai érdekeltek. Az
évek során elvégeztem több képzést, tanultam Hipnoterápiát, Kronobiológia pszichogenetikát,
Hellinger-féle Családállítást. Végül Kineziológus, Coach- Válságkezelési menedzserként kezdtem
dolgozni.
Az igazi fordulópontot mégis az hozta meg az életemben, amikor édesanya lettem. Mikor kisfiam 2- 3
éves lett, szembesültem azzal, hogy rengeteg érzést vált ki belőlem is kisfiam viselkedése, mint
például a dühös sírása, ’hiszti’, amikre nem tudtam számomra megnyugtatóan reagálni. Ekkor
rengeteg szakirodalom, módszer megismerése után találkoztam a Kapcsolódó Nevelés módszerével.
Elvégeztem egy 6 alkalmas tanfolyamot, mely alatt a rengeteg felismerés mellett, olyan gyakorlati
módszereket tanulhattam meg, amik által végre azt éreztem, hogy mind a kisfiam, mind önmagam
számára olyan szeretetteljes, de határozott eszközöket tudtam alkalmazni, melyek által
nyugodtabbak lettek a hétköznapjaink és szeretetteljesebb a kapcsolatunk.
Rengeteget gondolkodtam édesanyaként, hogy mennyire más világban élhetnénk, ha már
gyermekkorban megfelelően tudnánk kezelni az intenzív érzelmeket, s hogy a legfontosabb mintákat
mi magunk szülők, szakemberek adjuk át a mindennapi apróságoknak tűnő reakcióink által, melyek
sok esetben láthatatlanul dolgoznak bennünk is. Így egyértelmű volt, hogy elvégzem a Kapcsolódó
Nevelés Oktatói képzést.
Azóta csoportokat, tanfolyamokat, előadásokat tartok, illetve egyéni konzultációimban, is aktívan
használom a Kapcsolódó Nevelés eszközeit, felnőtt klienseimmel is, hogy egy szerető, támogató
közegben kidolgozhassák lelkükből, testükből a nehéz érzéseket, teret adva ezzel a változásra, egy
boldogabb életre.
Várlak szeretettel,
Márti
„Hol a szeretet magját elültetik
ott hamarosan új élet születik.
Mindent, mit megteremtünk,
megörökli gyermekünk.
Nincs szükségünk semmi másra
Csak egy aprócska magocskára.
Ez az élet körforgása.
Ha nem hiszed járj utána!”
Elérhetőségeim:
+36706001431
www.fojtmarta.hu
martifojt@yahoo.com
https://www.facebook.com/holisztikuseletmodsegito