| | |

Kistesó érkezik – konfliktusok és megoldások

Hamarosan érkezik a kistesó, vagy már meg is született? A gyerekek életében az egyik legszuperebb dolog egy testvér, de bizony sok-sok nehézség forrása is lehet. Rengeteg gyereknevelési, babagondozási könyv foglalkozik azzal, hogy a babákat, kisgyerekeket hogyan etessük, altassuk, mit játszunk velük és hogyan oldjuk meg a különbözõ problémákat. Arról viszont már jóval kevesebb az információ, hogy hogyan tegyük mindezeket, ha egynél több kisgyerek van ránk bízva, ilyenkor sokszor azt érezzük, hogy a feladatok, nehézségek nemhogy megduplázódtak, hanem hatványozódtak.

Nézzük, mit ajánl a Kapcsolódó Nevelés ahhoz, hogy a mindennapok könnyebbek legyenek és segítsünk a testvérek közötti kapcsolatot még szorosabbra fûzni.

Kistestvér érkezik

Ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy a kistesó még pocakban van, és van idõd felkészülni, biztosan sokat hallottad azt a tanácsot, hogy sokat beszélgess a naggyal arról, hogy milyen lesz majd ha megszületik a testvére, és találkoztál már olyan könyvekkel, amik ebben hivatottak segíteni. Nos, ha szeretnél, természetesen mesélhetsz neki errõl, akár magadtól, akár egy könyvbõl, de azt sajnos nem várhatjuk ettõl, hogy a gyerek pontosan érteni fogja, hogy mi vár rá és egybõl el is fogja fogadni. Ezek ugyanis többnyire információk, kognitív szinten hatnak, neki pedig inkább érzelmi feldolgozásra lesz majd szüksége. Amit viszont mégis tehetsz, mielõtt kibújik a pici: a nagyobbal rendszeres Gyerekidõket beiktatni, amikor csak rá figyelsz és azt csináljátok, amit õ szeretne. Ezzel fel tudod tölteni a szeretettankját, és kevésbé fogja azt érezni, hogy itt most valaki elfoglalta a helyét.

A másik amit elõzetesen tehetsz, hogy te magad készülsz fel lelkiekben a testvérféltékenység kezelésére azzal, hogy meghallgató pár keretében egy másik felnõttnek beszélsz arról, hogy neked milyen volt a kapcsolatod a testvéreddel, és esetleg milyen félelmeid vannak azzal kapcsolatban, hogy a te gyerekeiddel ez majd hogy lesz. Sokan elõre félünk, hogy a nagy biztosan sérül majd, vagy hogy nem lesz elég idõnk a kicsire, érdemes az ezek mögött húzódó régi történéseket feldolgozni. Ez a módszer, a Páros meghallgatás akkor is nagyon jó, amikor a nehéz helyzetek már elõálltak, sokkal könnyebben fogunk tudni kreatív megoldásokat találni, és szeretettel fordulni mindegyik gyerekünkhöz, ha ki tudjuk beszélni az ezzel kapcsolatos nehézségeinket. Én annak idején nagyon féltem attól, hogy a fiam megsínyli majd, hogy kistesója születik, ebben sokat segített a szülésznõm hozzáállása, aki négygyerekes anyaként igazán hiteles volt számomra, aki a várandósságom alatt végig azt sugallta, hogy a gyerekeim között már most különleges kapcsolat van.

És most lássunk néhány ötletet, mit tehetünk, ha a kistesó már köztünk van:

1. Folytassuk a rendszeres Gyerekidõt, a naggyal, és a kicsivel is. Ezt most már sokkal nehezebb lesz megoldanunk, de nagyon megéri. Nagyon sokat ad a gyerekeknek, ha számíthatnak rá, hogy lesz olyan idõ, amikor csak velük foglalkozunk, könnyebben elviselik így, amikor osztozkodni kell a figyelmünkön. Én azért is szeretem, mert ilyenkor a gyerekek sokkal inkább magukat adják, a kislányom pl. hihetetlen érdekes dolgokat mond és sokkal türelmesebb, mint amikor a testvére is ott van. Én is sokkal nyugodtabb, és türelmesebb vagyok, és néha elgondolkodom, hogy mi is volt az egygyerekes létben annyira nehéz.

2. Számítsunk rá, hogy a nagy gyakran fog kiborulni valami számunkra érthetetlen dolgon, valami olyasmin, amit semmiképpen nem tudunk megoldani. Nálunk pl. a fiam rendszeresen azon sírt, hogy a mosógép dobjára tapadt ruhák egy idõ után leesnek, és már nem lehet visszatapasztani õket. Ilyenkor legjobb, ha mellettük maradunk és meghallgatjuk a sírásukat, esetleg mondhatunk olyasmit, hogy sajnálom, de ezt már nem lehet visszacsinálni. Ne próbáljuk megoldani a problémát, vagy elmagyarázni, hogy miért nem lehetséges.

3. Gyakran javasolják, hogy vonjuk be a nagyot a baba körüli teendõkbe, ezen kívül abba is bevonhatjuk, hogy ha a pici sír, vagy nevet, akkor vajon mi baja lehet, vagy minek örül. Ha a kicsi rámosolyog a nagyra – és ilyen egyre gyakrabban lesz – akkor érdemes felhívni rá a figyelmét.

4. Vegyük észre, ha éppen jól kijönnek, segítenek egymásnak. Könnyen elsiklunk az ilyen pillanatok felett, annyira rosszul érezzük magunkat, amikor éppen nem így van. De legyünk óvatosak a megfogalmazással, különben elõfordulhat, hogy csak addig tart a nagy barátság, amíg éppen bekukkantunk a szobájukba. Az én gyerekeim pl. otthon szoktak veszekedni vitatkozni, idegen helyen viszont legtöbbször kiállnak egymás mellett, és ilyenkor többnyire csak olyasmit mondok, hogy láttam, hogy segítettél a húgodnak. De már az is elég lehet, ha csak önmagunknak regisztráljuk ezeket a pillanatokat, ha a mi hozzáállásunk megváltozik és bízni tudunk abban, hogy õk igazából jóban akarnak lenni egymással – ami tényleg így is van – az rájuk is hatni fog.

5. Ha azt tapasztaljuk, hogy a nagyot idegesíti a pici, legszívesebben megütné, vagy akár meg is teszi, fogjuk meg a kezét, de ne küldjük el, ne büntessük meg, már amúgy is épp eléggé rosszul érzi magát. Maradjunk vele, próbáljunk a szemébe nézni. Ha ettõl kiborul, az a legjobb dolog, ami történhet vele ebben a helyzetben, sok rossz érzéstõl meg tud így szabadulni és utána képes lesz a testvéréhez kapcsolódni. Érdemes megfigyelnünk, hogy vajon mi az, ami a nagytesó számára nehézséget jelent a kapcsolódásban. Az én fiam azon tudott nagyon elkeseredni, ha próbált játszani, beszélgetni a testvérével, de õ még akkor annyira kicsi volt, hogy nem igazán reagált a kezdeményezéseire. Ezért én kezdtem el a baba nevében beszélni és csak néhány hónapot kellett várni, mire valódi, kölcsönös kapcsolat alakult ki közöttük.

6. Nyugodtan vessük be a tévét, a csokit, a nyalókát: általában nem szívesen kötjük le ezekkel a gyerekek figyelmét, de ha két picirõl kell gondoskodnunk egyedül, akkor bizony számtalan olyan helyzet adódhat, amit nehezen tudnánk másképp megoldani. A gyerekünknek semmi baja nem lesz, ha egy kicsit tévézik, annál inkább akkor, ha mi megõrülünk, mert nem tudunk kettészakadni.

7. A gyerekeknek ilyenkor alapélménye, hogy a szülõk figyelmén kell osztozkodni. Fordítsuk meg a helyzetet, most mi veszekedjünk rajta a másik szülõvel, vagy a nagyszülõkkel. Nálunk a fiam maga találta ki azt a játékot, hogy mondókával kiszámolja, hogy aznap este ki altassa el. Nekünk az apukájával a körmünket kellett rágni az izgalomtól, amíg a kiszámolás tartott, majd a gyõztes nagyon örült, a vesztes pedig szomorkodott.

8. Gyakran olvasni arról, hogy amikor egy gyereknek kistestvére születik, akkor visszaesik a fejlõdésben, gügyögni, selypíteni kezd, kéri, hogy öltöztessük, cipelteti magát, és ilyenkor jó, ha hangsúlyozzuk, hogy õ már milyen ügyes nagy gyerek. Én inkább az ellenkezõjét javaslom: hadd legyen egy kicsit újra baba, hiszen most erre van szüksége. Szeretgessük meg, vegyük az ölünkbe, mint egy pici babát, játszunk vele, és beszéljünk úgy hozzá, mintha egészen pici lenne. A gyerekek ebbõl töltõdnek és képesek lesznek ezután koruknak megfelelõen viselkedni.

Fábián Dóri oktatónk írása