Nem a Te hibád! – hogyan szabaduljunk meg a bűntudattól?

Nem a te hibád! – ez egy rendkívül erős, nagy hatású mondat, amit páros meghallgatásban gyakran használunk. Mert sokan állandó bűntudatban éljük az életünket, erre nemrég egy viccesnek szánt összeállítás is rádöbbentett. Olyan cselekvéseket szedtek össze, amiket mindenki csinál, de nem mer bevallani. Pl. amikor végül nem vásárolsz semmit egy boltban, és igyekszel természetesen viselkedni, nehogy meggyanúsítsanak, hogy loptál valamit. Ha jobban belegondolunk, nem is annyira vicces, ha így érezzük magunkat, amikor semmi rosszat nem csináltunk. A gyereknevelés pedig kifejezetten egy olyan terep, ahol hajlamosak vagyunk bűntudatot érezni, ez viszont nagyon megnehezíti azt, hogy rugalmasak, kreatívak legyünk, sőt, néha még azt is, hogy a gyerekeinkhez kapcsolódjunk. Ezért nagyon fontos újra és újra elmondani, hogy minden szülő a legjobbat szeretné a gyerekeinek, és a rendelkezésére álló információk és erőforrások birtokában a legjobbat teszi, amire adott pillanatban képes.

Nem a te hibád, ha rákiabálsz: időnként egyszerűen elszakad a cérna, ez bárkivel megeshet. A legtöbben olyan kevés támogatással, pihenéssel, feltöltődési lehetőséggel éljük a mindennapokat, hogy lehetetlen mindig megőrizni a hidegvérünket. Általában utána egyből rosszul érezzük magunkat, ami pontosan azért van, mert ezt nem akartuk, de nem voltunk abban az állapotban, hogy megakadályozzuk.

Nem a te hibád, ha sírni hagytad: lehet, hogy meg voltál róla győződve, hogy így helyes, így lesz önálló és magabiztos, hiszen olyasvalakitől hallottad ezt, akiben megbíztál, aki hiteles volt számodra. Lehet, hogy képtelen voltál a síró babádhoz kapcsolódni, mert túlságosan elöntöttek a rossz érzések. Vagy egyszerűen csak nem volt lehetőséged segíteni rajta, mert mondjuk a testvérének volt még nagyobb szüksége rád.

Nem a te hibád, ha nem tudtad szoptatni: sokan úgy indulunk neki a kisbabás életnek, hogy bízunk magunkban, az ösztöneinkben, nekünk ez majd simán menni fog. Ami teljesen reális elképzelés volt, csak éppen a valóságban sokszor előre nem látható akadályokba ütközünk: nem kapjuk meg a megfelelő támogatást, vagy információt. Ebben a szülés utáni nagyon érzékeny állapotban nagyon romboló tud lenni még egy jó szándékú, de ügyetlen mondat is.

Nem a te hibád, ha verekszik, vagy rágja a körmét: egy gyereket számtalan frusztráció ér a mindennapok során, amiknek egy része teljesen kikerülhetetlen, vagy szükségszerű. Van, hogy nem tudsz ott lenni, van, hogy éppen nem tudsz mit tenni. Vannak gyerekek, akik a felhalmozódott feszültségtől verekedéssel próbálnak megszabadulni, mások inkább visszahúzódnak. Szinte törvényszerű, hogy minden gyerek az élete valamelyik szakaszában produkálni fogja ezeket a dolgokat.

Nem a te hibád, ha idegesít a gyereked: ez is annak a következménye, hogy nagyon kevés feltöltődési lehetőséggel nagyon sokat kell egyedül lennünk a gyerekeinkkel. Természetes, hogy nincs mindig túlcsordulva a szívünk anyai szeretettel, ahogy azt sokszor az idilli anya-gyerek fotók és megható idézetek sugallják. Még ha a lehető legtöbb segítséget meg is kapjuk a gyerekneveléshez, miért is ne idegesítene néha a gyerekünk, ahogy a legjobb barátunk, vagy a szerelmünk is időnként borzasztó zavaró tud lenni.

Nem a te hibád, ha az átlagostól eltérően fejlődik: minden gyerek egyedi és megismételhetetlen és fantasztikus egyéniség. Természetes, ha aggódsz, hogy esetleg valami nincs rendben, még akár egy szakembert is felkereshetsz, hogy megnyugtasson, vagy megkapd a megfelelő segítséget, ha tényleg szükséges. De egészen biztosan nem azért nem beszél még, mert nem beszéltél hozzá eleget, nem azért van még szüksége a pelenkára, mert nem vagy elég következetes a bilire szoktatásban és nem azért nem tud még olvasni, mert nem írattad be előkészítő foglalkozásra.

Nem a te hibád, ha rossz evő: persze, mert folyton édességgel tömöd, és mindig azt főzöd, amit szeret, különben is túl nagy jelentőséget tulajdonítasz a dolognak – mondják a jó szándékú tanácsosztók. Hát persze, hogy nagy jelentőséget tulajdonítasz az evésnek, hiszen azt szeretnéd, hogy egészséges legyen, és mindent elkövetsz, hogy valamit, bármit egyen végre.

Nem a te hibád, ha udvariatlan, nem köszön, nem néz a felnőttek szemébe: a kisgyerekek szemében sokáig tökéletesen értelmetlenek ezek az udvariassági szabályok. Másrészt a bizalom és a tisztelet nem jár automatikusan minden felnőttnek, a gyerekeknek ehhez időre, türelemre és kapcsolódásra van szükségük. Ez persze érthető módon sok felnőttnek rosszul esik, mégis teljesen rendben van, ha az ilyen helyzetekben inkább a gyereked mellé állsz.

Nem a te hibád, ha szalad a háztartás: egyszerűen képtelenség kisgyerek, és/vagy munka mellett még a háztartási teendőket is maradéktalanul elvégezni. Szinte már közhely, hogy mekkora nyomás nehezedik ezzel kapcsolatban az anyákra és az apákra egyaránt, hogy minden szerepünkben tökéletesen helytálljunk. A nyomás mégsem csökken, időről időre állítanak elénk olyan példákat, akik úgy tűnik, mintha képesek lennének erre.

Nem a te hibád, ha baleset éri: ki képes minden pillanatban száz százalékosan figyelni, nemhogy egy, de több dologra is egyszerre? Talán még a pilóták sem. Minden szülő rémálma, hogy a gyerek egyszer csak nincs ott, vagy baja esik, természetes, hogy ezt senki nem szeretné. De még ha rendelkeznénk is ezzel a szuperképességgel, gyermekünk jogosan várja el, hogy bízzunk meg benne, ne figyeljük minden lépését árgus szemekkel.

És a sor a végtelenségig folytatható lenne. Nem történt semmi végzetes és helyrehozhatatlan, ha a fenti pontok bármelyikében magadra ismertél, sőt, még az is lehet, hogy pont úgy jó, ahogy van. Ha szeretnél felszabadulni az állandó bűntudat nyomása alól, van erre egy nagyon egyszerű, de annál hatásosabb módszer, amit a Kapcsolódó Nevelésnél páros meghallgatásnak hívunk. Ha egy elfogadó, nem kritizáló másik felnőttnek tudsz beszélni azokról a dolgokról, amikkel vádolod magad, akkor ebben a biztonságos közegben el tudod gyászolni, ha valami nem úgy alakult, ahogy szeretted volna, ki tudod dühöngeni magad, ha valamit igazságtalannak érzel, vagy enyhíteni tudod az azzal kapcsolatos szorongásaidat, ha a gyermeked nem az „elvártak” szerint működik. Ez pedig segít abban, hogy a mindennapok lazábbak és felhőtlenebbek legyenek, hogy kreatív megoldásokat találj a problémáidra, és a gyerekeknek is segíts túljutni a nehézségeken.

Fábián Dóra, pszichológus, a Kapcsolódó Nevelés oktatója, 3 gyerek anyukája