• Skip to primary navigation
  • Skip to main content
  • Skip to primary sidebar
  • Skip to footer

Kapcsolódó nevelés

A gyereknevelés több öröm, és kevesebb küzdelem legyen

  • Rólunk
    • Köszöntő
    • A Kapcsolódó nevelésről
    • Oktatóink
    • Akik még a szekeret tolják…
    • Rólunk mondták
    • Egyesület
    • Tegyünk együtt
    • Erasmus+ 2018
    • Erasmus+ 2019
  • Tanfolyam
    • 1 alkalmas
    • 3 alkalmas
    • 6 alkalmas
  • Tippeink
    • 5 egyszerű eszköz
    • Cikkek
    • Kiadványok
    • Hallgasd meg!
    • Máshol megjelent cikkeink
  • Adományozz!
    • Adományok
    • 1%
  • Kapcsolat
  • Blog
  • Kapcsolódó Klub
  • Naptár

Ambrózy Noémi

Mi segített, amikor megkaptuk a diagnózist?

Ambrózy Noémi | 2020. november 8. |

Az alaptanfolyamra azért mentem el, mert úgy éreztem, hogy bizonytalan vagyok abban, hogy a felmerülő helyzeteket a gyereknevelésben hogyan kell megoldani. Azzal a gondolattal mentem, hogy eszközöket fogok kapni ahhoz, hogy ezeket kezeljem. Sok szempontból egyedül éreztem magam, és azt gondoltam, hogy valamit nem értek jól.

Miután elvégeztük az alaptanfolyamot, kaptuk meg a diagnózist, hogy hallássérült a lányunk. Ez sok szempontból megerősített abban, hogy a megérzéseim jók, de azt is tudtam, hogy egyedül nehéz lesz ezzel megküzdenem. Akkor az egyetlen eszközhöz nyúltam, amit úgy éreztem, hogy segíthet, a Páros meghallgatáshoz. A tanfolyamon már megtapasztaltam azt az érzést, hogy milyen, amikor ítélkezés, belekérdezés és tanácsadás nélkül hallgat meg valaki. Azt is tudtam, hogy a meghallgató páromnak nem kell elmondanom az egész történetemet, így nem kell újra és újra elölről kezdenem, hanem ott tudom folytatni, ahol éppen tartottam a feldolgozásban.

Úgy gondoltam, hogy a gyász időszakon viszonylag gyorsan át kell lendülnöm, hogy olyan anyja lehessek a lányomnak, aki nem sajnálja magát, hogy miért történt ez meg ÉPPEN vele, aki nem fél, és nem érzi magát elveszettnek, aki nem enged meg mindent a gyermekének csak azért, mert szegénnyel „úgyis kitolt az élet”. Úgy éreztem, hogy el kell gyászolnom a szülőt, aki nem lehetek és azt a gyermeket, akit vártunk. Azt hiszem már akkor is tudtam, hogy ez azon az úton át vezet, hogy kimondhatom azokat az érzéseket, tisztán és hangosan, amik ezzel járnak. Ehhez nagyon jó az a puha melegség, amit az nyújt, hogy a másik nem szól bele, nem ítélkezik és nem tanácsol semmit. Biztonságban éreztem magam.

Sokan próbáltak segíteni, és olyanokat mondani, ami szerintük segíthet a továbblépésben. Általában olyanok hangzottak el, hogy „Legalább egészséges”, „Ez nem a világ vége”. Tudom, hogy ezeket mind a jó szándék vezérelte, de ezek azt az üzenetet hordozták magukban számomra, hogy ne érezz, csak lépj tovább.

Erről az időszakról az az emlékem, hogy csak sírtam. Megengedhettem mindazokat az érzéseket, amikről úgy éreztem, nem beszélhetek és szégyellni valóak. Jó érzés volt, hogy volt aki meghallgatott. Csökkentette az érzést, hogy egyedül vagyok a helyzetemmel, pedig nem sorstárs hallgatott meg. Abban is segített, hogy oldódjon az, hogy léteznek szégyellni való érzések. Az, hogy a meghallgató párom jelenlétével, figyelmével jelezte számomra, hogy fontos vagyok és az érzéseim számítanak, már eleve könnyített rajtam.

Ezeket az érzéseket muszáj volt mélységében átélni és kiereszteni ahhoz, hogy túllendüljek ezen, a biztonságos kör által, ami teret ad az ilyen (nem feltétlenül racionális) érzések megélésének és feldolgozásának. Rögtön azt éreztem, hogy itt azt is lehet mondani, amit máshol nem szabad. Ez a szabadság nagyon felszabadító.

Azt hiszem azóta is a Páros meghallgatás a kedvenc eszközöm.

Ambrózy Noémi, oktató

 

Olvass tovább a Páros meghallgatásról: Gyakori kérdések és válaszok

Hogyan segítettem át a fiamat a beszoktatás nehézségein

Ambrózy Noémi | 2020. augusztus 29. |

A kisfiamnál a bölcsis és az óvodai beszoktatás is nagyon hasonlóan ment. A szeparáció nála újra és újra felmerülő téma a mai napig. Nagyon szeret közösségben lenni, de ahhoz, hogy az új helyzetben kapcsolódni tudjon, ahhoz minden egyes alkalommal át kell dolgoznunk magunkat a nehéz érzéseken. Szerencsére eddig minden intézmény partnerünk volt ebben, és szeretettel vették körül mindig, ha nem is feltétlenül alkalmazták a mi eszközeinket. Már pár hete járt -meglehetősen lelkesen-, bölcsődébe, amikor is egyik reggel teljességgel kiborult, hogy ő márpedig nem megy be, és amúgy sem akar bölcsődébe járni.

Sírt, fetrengett a földön az öltözőben. Elhatároztam, hogy segítek neki megszabadulni a sok rossz érzéstől, korábbi tapasztalataim alapján már tudtam, hogy ha szeretettel mellette tudok maradni, az segít. Arra figyeltem, hogy ne csapkodja a bútorokat, és ne legyen veszélyben. Nem engedte, hogy hozzáérjek, ezért emellett csak annyit mondtam neki, hogy itt vagyok mellette. Mondtam neki, hogy jó helyen van itt (ezt szerencsére tényleg így is gondolom a mai napig, hogy jó helyre járt). Harminc perc után viszont magamban is éreztem a feszültséget felgyűlni, és azt is, hogy így nem tudom tovább meghallgatni. Ezt megmondtam neki, és egy üvöltő-síró gyereket adtam oda a gondozónak. Szerencsére hamar megnyugodott (a saját lelkem megnyugtatására hallgatóztam).

Ahogy azt anno megtanultam, menetrend szerint érkezett a délutáni kiborulás: ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Amikor érte mentem, akkor arra készültem lelkileg, hogy ez előfordulhat, hiszen reggel nem tudta teljesen kisírni magát a jelenlétemben. Akkor még legalább húsz percet üvöltött, amit már végig tudtam hallgatni. Amikor befejezte, onnantól kezdve szinte egyik reggel sem volt probléma, mindig örömmel és jó kedvvel ment bölcsődébe. Jó adag szeparációval kapcsolatos rossz érzéstől szabadulhatott meg a sírás által.

Amikor óvodába került, az nagy váltás volt neki, mert a bölcsődei tíz gyerekhez képest a huszonötöt elég soknak élte meg. Az óvodában már nem volt lehetőség ugyanarra a babusgatásra, amit a bölcsődében élvezhetett. Érezhető volt, hogy az óvónőhöz sem sikerült annyira kapcsolódni, aki szegény fél évig egyedül vitte a csoportot.
Nagyjából egy hónap után itt is borult a bili. A bölcsődei alkalom után itt már lényegében készültem rá, és tudtam, hogy el fog jönni ez a pont, mert éreztem is, ahogy halmozódik benne a feszültség. A hallgatópáromnak köszönhetően
(akinek minden a helyzettel kapcsolatos érzésemet kiadhattam, ő pedig csak szeretettel meghallgatott engem) már képes voltam végighallgatni a negyven perces kiborulást, amit szerencsére közönség nélkül sikerült végigcsinálnunk az óvoda öltözőjében. Nagyon hálás vagyok azért, hogy nem kaptunk nézéseket, és ha arra járt valaki, akkor is tudtam jelezni, hogy kezemben tartom az ügyet. Amikor lecsendesedett, akkor pár perc ölelgetés után elbúcsúzott, és vidáman ment be a társai közé játszani.

Nekem ezek az alkalmak nehezek voltak, de tudtam, hogy utána sokáig jó lesz. Az óvodában azért többször előfordul, hogy sok neki a csoport, és telítődik, de jó érzés, hogy mindig vannak eszközeink, amikhez nyúlhatunk. És ahogy erősödik az óvónőkkel a kapcsolata, annál könnyebbek a reggeleink is.

Primary Sidebar

Naptár és programok

Mountain View

Lapozz bele

Legolvasottabb cikkek

  • Mi segített, amikor megkaptuk a diagnózist?
  • Hogyan segítettem át a fiamat a beszoktatás nehézségein
  • Újrakapcsolódás ovi után
  • Nem akarok oviba menni
  • Nyálas dínótojás
  • Nem a végeredmény, az együtt töltött idő a lényeg
  • Egy nem “elegáns” sírás meghallgatás története
  • Fel tudom húzni a cipzárt!
  • A kiborult szemetes és a kiborult kistesó
  • Nagy játszás, nagy érzelmek

Keresés az oldalon

Kövess minket

  • Facebook

Blogtémák

gyerekidő határszabás nevetés meghallgatása sírás és hiszti meghallgatása

Cikkek

agresszió alvás apa beszoktatás büntetés-jutalmazás dackorszak evés félelem gyerekidő gyász határszabás hiszti interjú iskola jutalmazás-büntetés játék kamasz kapcsolódás Kapcsolódó Nevelésről nevetés meghallgatásának eszköze ovi párkapcsolat páros meghallgatás eszköze szoptatás szülőség szünet - nyaralás - vakáció sírás meghallgatásának eszköze testvér Uncategorized

Footer

Rólunk

Egyszerűen megfogalmazva: azért vagyunk, hogy a gyereknevelés kevesebb küzdelemmel és feszültséggel járjon, és mi szülők, jobban tudjuk élvezni a gyerekeinket.

Ismerj meg minket

Iratkozz fel a hírlevélre

Ne maradj le a friss bejegyzésekről és a találkozási alkalmakról.

Semmi reklám. Bármikor leiratkozhatsz.

Legfrissebb bejegyzések

Mi segített, amikor megkaptuk a diagnózist?

Hogyan segítettem át a fiamat a beszoktatás nehézségein

Újrakapcsolódás ovi után

Nem akarok oviba menni

2016 © Kapcsolódó Nevelés Egyesület · Minden jog fenntartva · Készítette: Prémium Honlap