alvás

A legtöbb gyerekkel előfordul, hogy nem aludja végig az éjszakát. Természetes, hogy az egész kicsi gyerekek többször is felébrednek éjjelente enni.

És azért is, hogy biztosak legyenek benne, hogy szüleik a közelükben vannak, és minden rendben van körülöttük. Azoknak a kisgyerekeknek még nagyobb szüksége van erre, akik valamikor eddigi életük során nehézségeket – pl. születési komplikációkat, korai orvosi beavatkozásokat stb. – kellett, hogy átéljenek. Ebben a cikkben nem arról írok, hogy hogyan segíthetünk azoknak a gyerekeknek, akik ilyen korai traumákat éltek át. Egészséges, hat hónapnál idősebb gyerekekről írok, akik olykor nem tudják végigaludni az éjszakát.

Hat-hét hónapos kor után, hacsak nem épp betegek vagy kissúlyúak, a babák már legtöbbször végigalusszák az éjszakát. A gyerekeknél nagyon változó, hogy mennyit alszanak egyszerre, de a legtöbb esetben számíthatunk egy jó hétórás alvásra anélkül, hogy felébredne. Mégis sok gyermekben keletkeznek olyan érzések, melyek időről időre megakadályozzák, hogy átaludják az egész éjszakát. A legtöbben ilyenkor fortélyokhoz folyamodunk, hogy gyermekünk visszaaludjon. Megszoptatjuk vagy cumisüveget adunk neki, és reméljük, hogy még pár órát pihenhetünk. Némelyik kisgyerek egyre ritkábban ébred fel, és végül átalussza az éjszakát. Más gyerekeket hónapokig kell türelmesen szoktatgatnunk – ami sok stresszel és szorongással jár, mert sem mi, sem gyermekünk nem alussza ki magát.

A gyerekeknek szüksége van arra, hogy mi reagáljunk az éjszakai ébredéseikre

Szülőként szeretnénk segíteni gyermekünknek, hogy végigaludja az éjszakát, de sokszor azt a módszert javasolják nekünk, hogy hagyjuk a gyereket sírni, félni, egyedül a saját ágyában, anélkül hogy reagálnánk rá. A legtöbben nem tudjuk ezt megtenni. Ellentmond annak az ösztönös késztetésünknek, hogy segítsünk, gondoskodjunk, megbízhatóak és elérhetőek legyünk, amikor gyermekünknek szüksége van a mi biztonságot nyújtó jelenlétünkre.

Mindig reagálnunk kell gyermekünk sírására. Tudnia kell, hogy ott vagyunk neki, főleg amikor minden porcikájában úgy érzi, hogy valami nincs rendben.

A „veled-maradok-és-meghallgatlak-amíg-elalszol” módszer

Létezik egy hatékony, a gyereket és a szükségleteit tiszteletben tartó módszer a gyerekek alvási gondjaira. Ezzel a módszerrel lehetővé tesszük gyerekünknek, hogy feloldja – kiadja magából – azt a feszültséget, ami felébresztette – vagy nem hagyta elaludni. Így békésen tovább aludhat. Nem a legegyszerűbb módszer, de szeretetteljes, tisztelettel teli és működik.

A módszer lényege:

Ha gyermekünk nem tudja végigaludni az éjszakát (és ennek nincs olyan egészségi vagy fejlődési oka, mint például láz vagy hirtelen növekedés),valószínűleg az az oka, hogy valamilyen érzelmi feszültség jelentkezik nála alvás közben.

A gyermek feszültsége feloldódik, ha közelében maradunk és meghallgatjuk az érzéseit. Ha mi szeretettel, őt meghallgatva mellette tudunk maradni, amikor sír, küzd, izzad és remeg, akkor ő túl tud jutni az alvását megzavaró félelmein, feszültségein, szomorúságain. Sírással és aktív küzdelemmel, remegéssel tud megszabadulni a nehéz érzéseitől. Ezek az érzések valamilyen jelenbeli vagy régebbi, nehéz vagy fárasztó időszakból fakadhatnak.

Gyermekünk szervezete úgy van felépítve, hogy a „felforgató”, emészthetetlen érzéseket azonnal és hevesen kiűzze magából. Szülőként sokszor azt javasolják nekünk, hogy ennek a folyamatnak szabjunk gátat, és rengeteg tanácsot kapunk a hogyanra is. Gyerekeinknek cumit adunk, megetetjük, ringatjuk, simogatjuk, megszidjuk, vagy elfenekeljük őket, ha egy percnél tovább sírnak. Azt a tanácsot kapjuk, hogy gyermekünk egészséges ösztönei ellen dolgozzunk, és azonnal nyomjuk el a rossz érzéseket. Így viszont gyermekünk elraktározza indulatait, és mindez úgy feszíti majd őt, hogy napjában többször is megpróbálja kiengedni. Ennek jele sokszor a határok feszegetése, és/vagy az, hogy egészen apró dolgokon kifakad – pl. nem a megfelelő színű pohárból kapja a tejet.

Ám ha nappal nem szabadulhat meg a nehéz érzéseitől, akkor azoktól éjszaka nem tud majd aludni.

Ezért nem hatásos az újraébredés ellen, ha megszoptatjuk vagy megcumiztatjuk. Sőt, mivel gyermekünk érzelmi raktára még telítettebb lesz, gyakrabban felébred majd, hátha sírhat egy kicsit. Szülőként gyakran úgy próbáljuk megoldani a helyzetet, hogy megetetjük őt, vagy az ágyunkba visszük, hogy lenyugodhassanak az érzései. Viszont idővel a gyerekben felgyülemlett feszültség mindenki számára terhes lesz. (Sok családban, kultúrában természetes, hogy a gyerekek a szülőkkel alszanak, de az együtt alvás jó hatása elenyészhet, ha senki nem alszik jól ebben a felállásban.)

Segítsünk gyermekünknek és magunknak azzal, hogy segítjük őt megszabadulni azoktól az érzésektől, melyek felébresztik

Ezt könnyebb nappal megtenni, mint éjszaka. Ezért jó ötlet, ha az első próbálkozásunk az, hogy akkor hallgatjuk meg gyermekünk felkavaró érzéseit, amikor napközben felmerülnek. Hallgassuk meg, amikor tudjuk, hogy nem azért sír, mert éhes. Kerüljünk közelebb, mondjunk kedves dolgokat, tartsunk meleg szemkontaktust, érintsük meg gyengéden és hagyjuk sírni addig, amíg megkönnyebbül.

A gyerekek sok apró kifogást találnak, hogy kiengedhessék érzéseiket. Sírnak, amikor fejükön át húzunk rájuk egy pólót, ha besamponozzuk a hajukat, ha hat lépéssel arrébb megyünk elmosogatni, vagy nem jól illeszkedik kesztyűjük a kabát ujjába. Ha nagy sírás várható, maradjunk közel, adjunk támogató figyelmet érzéseikhez, és ne a kifogásként felhozott apróságokat próbáljuk meg rendbe hozni. Egyszerűen hallgassuk meg, hogyan érzi magát, addig, ameddig csak lehet – és jól bírjuk.

Ha gyermekünk érzi, hogy meghallgatjuk őt, gyakran még jobban sír majd. Szerető figyelmünk megerősíti őt abban, hogy hozzáférjen félelméhez és szomorúságához. Szülőként bátorságra lesz szükségünk, hogy bízzunk abban, gyermekünk tudja mit csinál, amikor támogatásunk hatására olyan hevesen és vigasztalhatatlanul sír. Az eredmény kedvező lesz. Ha hevesen sírhat karunkban, utána megnyugszik, megbízik bennünk, és a világ biztonságosabb hely lesz számára. Mindössze arra van szüksége részünkről, hogy közel legyünk és bízzunk abban, minden rendben van.

Ha a nappali figyelem nem elég a nyugodt estéhez, hallgassuk meg a sírását éjjel is

Íme, néhány jól működő tipp, hogyan dolgozzunk éjjel a félelmekkel. Lehet, hogy szükségünk lesz egy hét szabadságra, hogy mindez jól működjön, és nappal aludhassunk egy kicsit. Vegyünk füldugót a család többi tagjának, figyelmeztessük a szomszédokat (egy füldugó számukra is figyelmesség lehet).

• Mikor gyermekünk először ébred fel, menjünk oda hozzá és kapcsoljunk fel egy kislámpát, hogy lásson minket és lássa, hogy biztonságban van. Kerüljünk közel és nézzünk rá.

• Mondjuk meg neki, hogy minden rendben van, nyugodtan visszaaludhat, és most nincs még itt sem a szopizás, sem a cumisüveg ideje, (vagy ha külön alszunk, akkor azt, hogy az ágyunkba sem jöhet épp most). Mondjuk meg, hogy minden rendben van. „Itt vagyok, kisfiam.” „A legnagyobb biztonságban vagy.” Minden itt van, amire szükséged van, kincsem.” „Nem megyek el.” Érintsük meg finoman, de ne vegyük ölbe rögtön. Lágyan mozdítsuk a visszafekvés irányába.

• Hallgassuk meg, ha sírni kezd. Ha reszket, elhúzódik tőlünk, visszafeszíti a hátát, összeszorítja a szemét, vagy más mozdulatokat tesz, akkor jó irányba halad a folyamat. Mindez annak a jele, hogy épp kiüríti magából azt a félelmet, amitől nem tud aludni. Rossz ezt látni és hallani, de hatékony gyógyító folyamat, amellyel együtt születünk, és ha hagyjuk, hogy megtörténjen, utána a gyerekünk jobban fog aludni. Némely gyermek egy egész órán át sírhat és küzdhet, mielőtt végül ellazul és elalszik.

• Ha erősen sír gyermekünk, talán megengedi, hogy ölbe vegyük, és tartsuk őt. Néhány pillanatnyi sírás után a legtöbb gyerek megtalálja azt az érzést, melyet el kell engednie. Mikor ölbe vesszük őt, van, hogy folytatja a sírást, és van, hogy a sírás abbamarad. Ha abbahagyja, emlékeztessük, hogy ideje visszaaludni és lassan kezdjük el visszafektetni.

• Engedjük meg gyermekünknek, hogy küzdjön! Ez sokszor könnyek nélküli sírással járhat. Közben meg van rémülve, és küzd, mintha karjainkból szeretne szabadulni. Ha viszont elengedjük, elveszíti azt a biztonságot, amire szüksége van a nehéz érzésektől való szabaduláshoz. Nem kell, hogy szorosan tartsuk. Lehet, hogy csak kicsit küzd majd, és mi karjainkkal kis kört tartunk körülötte, ami ellen ő küzdhet. Az átdolgozandó érzések lehet, hogy olyan régi élményből származnak, amikor félt és épp nem kapott, kaphatott segítséget. Azért küzdenek, miközben sírnak, hogy elűzzék a félelem és kiszolgáltatottság, tehetetlenség emlékét.

• Hallgassuk meg és fogadjuk el érzéseit, és biztosítsuk arról, hogy biztonságban van. Miközben gyermekünk sír és küzd, nehéz múltbeli emléket, emlékeket emészt meg. Segítjük azzal, ha érzi, hogy nyugodtak és magabiztosak vagyunk, és a közelükben maradunk. Az is segíti, ha időnként hallja a hangunkat. Így jelezhetjük, hogy vele vagyunk és nincs veszélyben: „Itt vagyok.” „Biztonságban vagy, kisfiam.” „Bármi is legyen, ami megijesztett, már elmúlt. Soha nem fog megtörténni megint.” „Alvás után felébredsz, és meglátod milyen jó napunk lesz.” „Biztonságban vagy az ágyadban.” „Percenként rád nézek.” „Tudom, hogy nehéz most, de itt vagyok.” „Nyugodtan vissza aludhatsz.”

Jó jel, ha gyermekünk érzései erősödnek, miközben mi ilyen módon velük vagyunk. Ekkor a gyógyító folyamat jól működik: mi támaszt és biztonságot adunk, a félelem emléke pedig hangosan távozik.

• Jusson eszünkbe miközben hallgatjuk, hogy gyermekünknek minden a rendelkezésére áll, amire szüksége van. Ott vagyunk vele, hogy vigyázzunk rá, és biztonságban van velünk. Nem azért nem érzi jól magát, mert bármi hiányozna abban a pillanatban, hanem mert vele vannak a rossz érzései.

• Engedjük, hogy addig sírjon, amikor már szívesen fekszik vissza az ágyba, vagy a karunkban alszik el. Ez tarthat néhány perctől egy óráig vagy még tovább, attól függően mennyi rossz érzés feszítette.

• Figyeljük meg a viselkedését másnap reggel. Egy ilyen nagy sírás után a gyerekek általában nagyobb bizalmat, közelséget és nyugalmat mutatnak mások jelenlétében. Sokszor testi ügyességet és bátorságot szereznek általa. Van, hogy az első ilyen meghallgatás után a gyermek ösztönei azt mondják: „Végre! Meghallgatnak!” és lehet, hogy reggel ismét nagy sírás következik. Ha ekkor is meg tudjuk hallgatni, egyre enyhül a terhe. Több alkalomra is szüksége lehet, mielőtt jól tud majd aludni, de addig is pozitív változást látunk majd a viselkedésében.

Ha meghallgatjuk gyermekünk érzéseit, ez hosszú távon segít rajta

Azt, hogy hány éjen át kell meghallgatnunk gyermekünk sírását, nem tudhatjuk előre. Nem ismerjük rossz érzéseinek terjedelmét és mélységét. Azok a gyerekek, akiknek magzatkoruk, születésük vagy gyermekkoruk feszültséggel teli volt, hónapokig kérhetnek segítséget az éjszaka közepén. Más gyermeknek csak néha van erre szüksége, különösen betegség alatt vagy után, vagy feszültebb időszakban. Mindenesetre, ha legalább néha meghallgatjuk érzéseit éjszaka, gyermekünk jobban fog bízni bennünk és közelebb kerül hozzánk.

Lehet, hogy miközben gyermekünk sírva adja ki érzéseit, mi is sírva fakadunk. Sírása gyakran erős érzéseket válthat ki bennünk. Ez azért van, mert a legtöbbünknek ritkán volt alkalma kisírni nehéz gyermekkori érzéseit. Amikor gyermekünk sír, valami ezt mondja bennünk: „Hé, nekem is nehéz!” Ezért fontos, hogy legyen egy másik felnőtt, akinek elmondhatjuk, és nem háborítja fel, ha rázúdítjuk érzéseinket. Jobb meghallgatók leszünk, ha minket is meghallgatnak.

Következzen egy szülőpár története az éjszakai félelmek kezeléséről

Ha meghallgatjuk az esti sírást, jól alakul a másnap az Oviban

Delia csak három éves volt. Épp akkor váltott óvodát. A napjai jól teltek, de még nem érezte magát teljesen otthonosan az új oviban, pedig nagyon figyelmes gondozói voltak. Mindig azt várta, hogy a szülei értemenjenek. Éjszaka pedig nem akart a saját ágyában aludni.

Szülei segítségére akartak lenni abban, hogy ne féljen a saját szobájában. Játszottak vele, ölelgették és különösen figyeltek a kapcsolódásra vele alvás előtt, hogy érezze, mellette állnak. Utána elolvasták neki a szokásos mesét, és ezt mondták: „Jó, akkor mi most kimegyünk. Jó éjt!” Delia előállt szokásos panaszával, és félni kezdett. Szülei azt mondták: „Csak a nappaliba megyünk. Biztonságban vagy.” Delia ellenkezett, de anyukája, akinek figyelmére Deliának leginkább szüksége volt lefekvéskor, elindult az ajtó felé. Apukája maradt az ágyánál.

Delia az anyukája után sírt. Anya megállt és feléje fordult, megismételte, hogy biztonságban van, és hogy nem megy messzire. Apukája a karjában tartotta és Delia sokáig sírt. Amikor abbahagyta a sírást, anyukája így szólt, „Jó, akkor én most kicsit távolabb megyek”, és tett még egy lépést az ajtó felé. Delia sírt még egy kicsit. Anyukája lépésről lépésre haladt az ajtó felé a következő fél órában, végig odafigyelve a sírásra, majd kikerült a látótérből. Delia tovább sírt. Anyukája beszélt hozzá, de ott maradt, ahol már nem látta. Akkor apukája lassan felkelt. Ekkor Delia még jobban sírni kezdett. Hosszú próbálkozás volt, és Delia addig sírt, míg végül elaludt, mikor már apukája is félúton kint járt a szobából. Szülei meghallgatták Delia érzéseit, a közelében maradtak, de nem olyan közel, hogy ne érezhesse a fokozatos elválás miatt félelmét és szomorúságát.

Olyan erős volt Delia sírása, és olyan hosszan tartott, hogy szülei nagyon aggódtak, milyen hatással lesz ,mindez gyermekükre. Delia olyan kicsi volt még, és olyan törékeny. Meg voltak győződve róla, hogy rosszul cselekedtek, és sérülést okoztak. Azon aggódtak, hogyan segítsenek Deliának másnap.

Viszont Delia derülten ébredt és alig várta, hogy oviba menjenek. Úgy tűnt jól érzi magát, és szülei megkönnyebbültek. Mikor apukája délután érte ment az oviba, az óvónő odament hozzá, és azt mondta: „Tudja, Delia csodálatos volt ma. Eleven volt, játékokat kezdeményezett a többiekkel, mind sokat nevettek és nagyon jól érezték magukat. Sohasem láttuk ennyire elevennek és magabiztosnak.” Akkor derült ki milyen hasznos volt az esti nagy sírása. Feloldotta az alvással kapcsolatos félelmét és azokat a félelmeket is, melyek mindennap a játék peremén tartották. Még egy hétig jött pár rövidebb sírás alváskor, majd egészen biztonságban érezte magát a saját ágyában.

Patty Wipfler írása. A fordításért köszönet Gonda Györgyi önkéntesünknek!

És egy hasonló történet egy budapesti édesanyától, aki részt vett egy tanfolyamunkon:

A bölcsis kisfiam szépen haladt a “cicifüggőségről” való leszokásról, napközben már egészen könnyen megvolt szopi nélkül. Az estéink viszont továbbra is hosszú szopizással teltek, a 8 körüli lefekvést követően rendszerint 10 körül ébredt először, szopizott, majd még 3-4 (vagy több) alkalommal egész éjjel, hajnalban, és reggel. Mivel együtt alszunk, ez eddig tartható volt számomra is, alig ébredek fel ezekre a helyzetekre, de egy ideje már szerettem volna változást.

A történet folytatása itt a blogunkon.