Elesik, oviba kell menni, eltörik a kezében a banán, lefröcsköli magát, elveszi a játékot a tesó, összedől a legótorony – milliónyi olyan komoly és bagatellnek tűnő, kicsi és nagy, testi és lelki sérülés éri a gyermekünket nap mint nap, amire sírással (vagy nyafogással, hisztivel) reagál.
Ez szülőként megijeszthet, elszomoríthat vagy felbosszanthat minket, és sokszor érezhetjük magunkat tanácstalannak.
Van azonban egy egyszerű módja annak, hogy ezekben a helyzetekben segítsünk gyermekünknek: ha ilyenkor mindenféle beavatkozás nélkül meghallgatjuk gyermekünk sírását, és egyszerűen vele maradunk egészen addig, amíg ő maga abbahagyja a sírást. Így segítünk neki megszabadulni az őt nyugtalanító érzésektől.
A sírás ugyanis gyógyír a fájdalomra!
Azzal, hogy meghallgatjuk a sírásukat, lehetőséget adunk a gyerekeknek arra, hogy a rossz érzéseikből megerősödött önbizalommal kerüljenek ki. A sírás és hiszti meghallgatásának eszköze azon alapszik, hogy a sírás valójában egy természetes, velünk született stresszoldó folyamat, aminek a segítségével megszabadulunk a negatív érzésektől és a feszültségtől. Ha ilyenkor gyerekünk mellett maradunk, nem kell egyedül lennie akkor, amikor a legrosszabbul érzi magát a világban.
A sírás meghallgatása során a szülő kapcsolódást ajánl, míg a gyermek lehetőséget kap az érzései kifejezésére. A szülő közelsége és melegsége segíti őt abban, hogy a saját nehéz érzéseinek gyógyítására koncentrálhasson. Ilyenkor nincs más dolgunk, csak benne maradni a sírást kiváltó helyzetben, melegséggel és figyelemmel fordulni gyermekünk felé, és hallgatni.
Mire figyeljünk a sírás meghallgatásakor?
- Próbáljunk közel menni gyermekünkhöz, ha engedi, fogjuk meg a kezét vagy vegyük fel valahogyan a testkontaktust és ajánljunk neki szemkontaktust. Lehet, hogy ilyenkor nem néz majd ránk, vagy nem akar a közelünkben maradni, de mi mindenképp biztosítsuk őt róla, hogy közel akarunk maradni hozzájuk és figyelünk.
- Helyezzük őt és magunkat biztonságba: gyengéden akadályozzuk meg, hogy bántson minket vagy magát.
- Ne próbáljunk meg érvelni vagy logikusan megmagyarázni a helyzetet, ilyenkor nem tudnak gondolkodni (a gyerekek sokszor nevetségesnek tűnő dolgokon sírnak, olyankor tektinsük azt egyfajta ürügynek).
- Mondhatunk néhány támogató mondatot (olyasmit, mint “Tudom, hogy nehéz.” vagy “Itt vagyok veled.”), de alapvetően igyekezzük a sírást monológnak tekinteni, amit nem kell félbeszakítanunk.
- Magáról a sírásról sem kell szót ejtenünk: kár olyasmit mondanunk, hogy “Sírj csak nyugodtan, sírd ki magad.”, ehelyett jobb magára a helyzetre reagálnunk (például: “Sajnálom, hogy ennyire bánt téged, hogy összedőlt a torony.”)
Így működik ez a gyakorlatban: A “nem megfelelő ajándék” (egyik) esete