Avagy, hogyan jussunk el gyalog a boltig egy 3 évessel nagy kiborulás nélkül
Báti már nagyfiú. Lassan 3 és teljesen kiakad bármilyen „kis” jelzőtől (bár attól tartok ezt sokat fogja még hallani a vezeték neve miatt…J), így SOHA nem használhatunk már babakocsit, mert az „kicsiknek való”. A baj csak az, hogy ő rettenetesen elfárad már egy perc gyaloglás után. Más közlekedési eszköz pedig most nem jöhetett számításba.
Szóval, a minap muszáj volt elvinnem bevásárolni . A bolt tőlünk szűk tíz percre van és gondoltam még egy kis fárasztásnak is jól jöhet a séta! JSzépen sütött a nap is, ideális! Én ugyan fáradt voltam, nyűgös, (üres hűtővel) hosszú volt az előző éjszakánk, de gondoltam a friss levegő biztosan kitisztítja a fejünket.
Bírta is egy igen rövid utcán át a sétát, aztán kérte, hogy vegyem fel és vigyem. Ekkor már sejtettem, hogy jobb lett volna kicsit azért mégis győzködnöm a babakocsira, így fel is ajánlottam, hogy még vissza is mehetünk érte. Ezen persze felháborodott és azt mondta, ha nem veszem fel, akkor inkább leül ide a földre!
Hát így is tett! Könyörögtem, rimánkodtam, hogy álljon fel, mert ősz van és hideg a kő, félek, hogy felfázik és frusztráltan ismételgettem, mint egy gép, hogy muszáj bevásárolnunk is, de semmi. Aztán persze ’ következetes ’ anya lévén, végül felvettem. Bírtam is cipelni egy másik fél utcán át és már ki is készült az amúgy is fájós hátam. Kértem, hogy most sétáljunk tovább együtt. Csak még egy utcácskát és ott is vagyunk! Kértem, követeltem, imádkoztam, de persze megint a földön ült. Én már kezdtem elveszíteni a türelmem, éreztem, ahogyan nő bennem a tehetetlenség érzése. Csak a boltig akartam eljutni és vissza. Miért kell ennek is ekkora feneket kerekíteni? Már a napsütés sem érdekelt és megfogadtam ezredszerre is, hogy gyerekkel boltba soha többet! Miután gondolatban kilőttem magam a holdra, vettem egy jó nagy mély levegőt és eszembe jutott, hogy oké, akkor most vagy balhézunk vagy játszunk?! (A legutolsó dolog, amihez épp hangulatom volt a játék, de tapasztalatból reméltem, hogy beválik. :))
Hirtelen váltással, bár kissé esetlenül azt mondtam:
„Elefánt dübörgést hallok!”izgatottságot színlelve néztem körül és folytattam „ Te is hallod őket?”
Báti is elkezdte hegyezni a füleit-ilyenkor szó szerint csavar is rajtuk egyet- és azt felelte:
„Anya! Anya! Hegyezgettem a fülem és én is hallottam! Gyorsan, fussunk Anya, nehogy elkapjanak minket! „
„ Akkor futááááás! „ feleltem , majd még hozzátettem „ Fussunk úgy, mint a gepárdok! Ők a leggyorsabbak! „
És így futottunk fától fáig, bokortól bokorig, a boltig és vissza nagyokat kuncogva minden elbújáskor. J
Az igazság az, hogy végül abszolút sikerélményem lett, mert be is vásároltunk (bár került a kosárba néhány teljesen szükségtelen dolog), a hangulat is nagyon klasszá vált és őszintén szólva annyira beleéltem magam a végére én is, hogy szinte tudattalanul pakolásztam a boltban a kosárba. J Újra meg kellett állapítanom, hogy mennyire jól motiválható a gyerekem egy kis játékkal, könnyedséggel és mennyivel könnyebb így nekem is minden. A reggeli morcosságom is eltűnt. A nevetés tényleg jó feszültségoldó tud lenni, még ha kicsit hangulatba kellett is hoznom saját magam.