# 17Nyakrepülő és szobataxi

Kb. két hete történt, hogy eljött a lefekvés ideje, és persze a két lányom nem akart megmozdulni. Hiába mondtam: “Fogmosás!”,tovább gubbasztottak a konyhában. És mintha ez nem lett volna elég egyértelmű, mikor én viszont ki akartam menni a fürdőszobába, a közel 7 éves “nagylányom” még bele is kapaszkodott a lábamba, úgy, hogy mozdulni sem tudtam.

Utálom, ha lefognak, ettől rögtön ideges leszek. De most eszembe jutott, amit előtte való nap Larry Cohen Hancúrozni jó című könyvében olvastam egy hasonló helyzet játékos megoldásáról, és igyekezve, hogy ne gúnyosnak hangozzak, azt mondtam: “na mi van, te taxival mész?” és elkezdtem őt a parkettán vonszolni. “Hű, de öreg ez a taxi” – nyögtem – “vagy az utas túlsúlyos?”. Ekkor már nagyokat kuncogott, mire a két és fél éves húga ráakasztotta magát a másik lábamra. Egy ilyen buliból ő sem maradhat ki. “Két utas ennek a vén járgánynak!” – szörnyülködtem, és közben próbáltam velük eljutni a fürdőszobába, és átpasszírozni őket az ajtónyíláson.

Nagy volt a vidámság. Elmúlt a nem-akarom hangulat, csak annyit kértek, hogy fogmosás után a taxi vigye be őket a hálószobába. “Az drága fuvar lesz” – feleltem – “legalább öt puszi és tíz ölelés, előre fizetve” – mire megrohamoztak és agyonszeretgettek. Ekkor a 9 éves nagyfiam is megszólalt a konyhából: “Anya, én is taxival megyek!”. Kimentem érte, és azt találta ki, a nyakamba ül. 36 kiló, így nem voltam benne biztos, hogy ez működni fog, de nagy nevetésekkel összehoztuk. Valamelyik gyerek elnevezte ezt a figurát nyakrepülőnek.

Még szállítgattam őket egy kicsit ide-oda a lakásban, aztán végül minden fuvarral “eltévedtem”, és bepottyantottam őket az ágyba. Mesére már nem volt idő, de ez se volt baj. Mindenki szépen elaludt.

Azóta is gyakran kérik a “szobataxit” és a “nyakrepülőt”, én meg örülök, hogy ennyivel megúszom. Ők boldogok, nekem pedig sem szigorkodnom, sem nyif-nyaffot hallgatnom nem kell.