Elindulni valahova a gyerekekkel kész katasztrófa. Valamiért teljesen felbolydulnak, nem öltöznek, rohangálnak, én meg egyre idegesebb leszek, ha olyan helyre megyünk, ami nekik fontos, akkor azért, ha meg nekem kell időre mennem valahova, akkor meg azért. A vége legtöbbször az, hogy kiabálok. De egyik alkalommal valahogy beugrott a Játékos nevelés c. könyvből, amikor Larry-nek hasonló problémája volt a kislányával, akkor egy babát kezdett el beszéltetni, hogy ez a gyerek nem is tud felöltözni és hasonlók, mire a kislány nevetve felöltözött. Éppen ott volt egy baba, felvettem és elkezdte nekem magyarázni, hogy mégis hogy várhatok el a gyerekektől ilyen nehéz dolgot, hogy egyedül öltözzenek, nem tudnak még ők ilyet csinálni, stb. Nem is gondoltam, hogy ilyen hatásos lesz, de a gyerekek azonnal nevetni és öltözni kezdtek, és amikor a baba elhallgatott, kérték, hogy folytassam. Ez nem volt könnyű, mert az az igazság, hogy még én sem voltam felöltözve (khm, hát igen, talán volt kitől tanulniuk), de a show-nak mennie kellett tovább, úgyhogy valahogy megoldottam. Mikor végre készen álltunk az indulásra, mindketten megölelgették a babát, és magukkal akarták hozni (el is hozták). Hát, nem mondom, hogy sokkal gyorsabban elkészültünk, mint máskor, de legalább jó hangulatban telt ez a fél óra.
![]()