Mi segített, amikor megkaptuk a diagnózist?

Az alaptanfolyamra azért mentem el, mert úgy éreztem, hogy bizonytalan vagyok abban, hogy a felmerülő helyzeteket a gyereknevelésben hogyan kell megoldani. Azzal a gondolattal mentem, hogy eszközöket fogok kapni ahhoz, hogy ezeket kezeljem. Sok szempontból egyedül éreztem magam, és azt gondoltam, hogy valamit nem értek jól. Miután elvégeztük az alaptanfolyamot, kaptuk meg a diagnózist, hogy…

| | |

Hogyan segítettem át a fiamat a beszoktatás nehézségein

A kisfiamnál a bölcsis és az óvodai beszoktatás is nagyon hasonlóan ment. A szeparáció nála újra és újra felmerülő téma a mai napig. Nagyon szeret közösségben lenni, de ahhoz, hogy az új helyzetben kapcsolódni tudjon, ahhoz minden egyes alkalommal át kell dolgoznunk magunkat a nehéz érzéseken. Szerencsére eddig minden intézmény partnerünk volt ebben, és szeretettel…

Nem akarok oviba menni

Menetrendszerű a nem akarok oviba menni szólam, persze lehetőleg indulás előtt 10 perccel, amitől még nehézkesebb lesz elkészülni és időben elindulni. Az egyre emeltebb hangon való nógatás nyilván nem segített, úgyhogy úgy döntöttem, hogy ennyi erővel akár gyerekidőzésre is fordíthatom azt a három percet, amit kifakadással és szónoklással terveztem tölteni. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt…

Egy nem „elegáns” sírás meghallgatás története

Lányomnak még 2 hónapja volt, hogy betöltse a 3. életévét, én pedig azt tervezgettem, hogy elmennék Bukarestbe 3 napra, a Kapcsolódó Nevelés nemzetközi szervezetének európai regionális elvonulására más, a módszer iránt „elkötelezett” szülővel. Vívódtam, hogy az összesen 4 nap 3 éjszaka…. és mi lesz Klárival, sosem voltunk még ennyit távol egymástól, de úgy döntöttem, ez…

A kiborult szemetes és a kiborult kistesó

Hétvége volt, és kisebbik fiam egész nap kis izgága volt éreztem, ahogy lüktet benne a feszültség és vártam is kicsit már mikor fog történni valami. Elkezdtük kicsit rendbe szedni a lakást és a fiúkat is kértük, segítsenek. A nagyobbik rögtön beindult és lelkesen elpakolta, amit ő gondolt, vagy kértünk. Az öccse eleinte ellenállt, majd amikor…

Családi nyaralás a börtönben

Frissen formálódott mozaik családunk 5 napos nyaralásra indult, a párom 10 éves Pankájával és az én saját 4 éves Sárimmal. A hiszti kezelésben – meghallgatásban, szelíd határszabásban – jól megedzett anyukaként azért tartottam tőle, hogy milyen is lesz ez így együtt a lányoknak és nekünk. Előre megbeszéltük párommal, hogy lesz sok játék, és ha valami…

Végtelen határok

A kisfiamnak (4 éves) jó napja volt, de elég fárasztó. Voltunk új logopédusnál és utána mentünk a régihez, sok minden történt vele, de ki tudja ennek van-e köze a későbbiekhez. Az biztos, hogy mikor indultunk vissza, már éreztem rajta, hogy fáradt és kezdi elveszíteni a stabilitását és ekkor még be kellett mennünk a nagytesójáért az…

Négyen a wc-n

Azt érdemes tudni, hogy nincs az átlagosnál nagyobb wc-nk, sőt. A kisebbik fiamnál, aki ekkor 4 éves, elég nagy figyelmet kap, hogy lefekvés, elalvás előtt még elmenjen pisilni. Persze ezt ő nem mindig szeretné, és sokszor ha szólunk ezért, szinte azonnal érkezik a válasz, nem. Erre talált ki apa, egy vicces és rém egyszerű, de…

| | |

Nyaralás és kiborulás – a kettő kéz a kézben jár

Bárcsak fogadni lehetne a lottón arra, hogy nyaraláskor ki fognak borulni, hisztizni fognak a gyerekeink! Ez az a jelenség, amihez órát lehetne állítani! Legyen az egy különleges utazás vagy születésnap, és gyermekünk biztosan kiborul majd érzelmileg. Ilyenkor általában azt kívánjuk, hogy bárcsak egyszerűbb lenne az élet.

| | | |

Apukák, szükség van rátok! Levél az apákhoz

A gyerekek imádják az apukájukat! A gyermekeitek imádják hallani a hangotokat, látni, ahogy bejöttök az ajtón, mellétek ülni az asztalnál és addig játszani veletek, amíg csak bírjátok! Egy kedves apuka nemrég azt mesélte, hogy a 15 hónapos kisgyerekük reggel 6-kor felmászott az ágyukba, odakúszott hozzá, belenézett a szemébe és beledugta az ujját az orrába. Ismerős…

Anya elutazik egy hétre

Elutaztam egy hétre külföldre a húgomhoz, hogy segítsek nekik költözni, mivel pici babájuk van, a férje pedig régóta húzódó térdprobléma miatt mankóval jár. Elég vegyes érzelmekkel néztem az utazás elé, egyrészt örültem, hogy tudok egy kicsit babázni, kicsit mást csinálni, kiszakadni az itthoni dolgokból, na meg pesze a húgommal találkozni.  Másrészt egyre jobban aggódtam, hogy…

Kinél volt előbb?

A gyerekek a szobában játszottak, és próbáltam őket öltöztetni. Máté egy kocsiszállító kamionnal játszott, mire Zsombi egyből rázendített, hogy az az övé, és Ő akar vele játszani. Az ominózus esetet nem láttam, mert épp a szekrény felé fordultam, hogy egy zoknit vegyek ki az egyik fiókból. Persze mindketten azt hajtogatták, hogy náluk volt hamarabb, meg…