# 02 Se tejjel, se nélküle

A gyerekek (Lőrinc 4 éves, Villő 2 éves, és két nagy féltesó) egész nap a mamánál voltak, nekem reggeltől kora délutánig elfoglaltságom volt, ami a tervezettnél kicsit tovább tartott. Mikor odaértem a mamához, a gyerekek éppen medencéztek, ugráltak, nagy volt a vidámság, és mint megtudtam, egész nap ezt csinálták. Nem sokkal később esni kezdett az eső, órákig nem is állt el, be kellett mennünk a házba, ahol a gyerekek nem tudtak mit kezdeni magukkal, nyűglődtek, semmi nem volt jó, én pedig túl fáradt voltam ahhoz, hogy kitaláljak valamit.
Néhány óra múlva, amikor elérkezett a hazaindulás ideje, és elkezdtük összeszedni a cuccokat, Lőrinc kitalálta, hogy ő még szeretne pancsolni egyet. Addigra az eső már nem esett, de már elég hűvös volt, a medencéből meg már mertük ki a vizet, már alig volt benne. Nem szerettem volna, hogy újra vizes legyen, és hogy ezzel húzzuk az időt, ezért mondtam neki, hogy most már nincs fürdés, a fenti okokra hivatkozva. Lőrinc erősen sírni kezdett, mire anyukám a következőkkel próbálta megoldani a helyzetet: „Nahát, ez nagyon csúnya viselkedés, ezt én nem is hallgatom.”, és otthagyott minket.
Én együtt érző arccal és kijelentésekkel terelgettem befelé a házba, ekkor még némileg együttműködő volt. Bent azonban újra sírni kezdett és azt kiabálta, hogy nem akar hazamenni, ott akar aludni a mamánál. Ez nem volt lehetséges, de nem is gondoltam, hogy ez lenne a helyzet jó megoldása. Mondtam neki, hogy most sajnos nem aludhat a mamánál, szeretném, ha együtt hazamennénk. Erre bevonult a mama ágyába, ott sírt tovább, és kiabált, hogy tejet szeretne inni. Addigra már elég sok tejet megivott a nap folyamán, nem akartam, hogy igyon még. Tudtam, hogy ha még kapna, azonnal találna másik okot a kiborulásra.
Úgy éreztem, hogy most képes leszek vele lenni, és meghallgatni. Próbáltam simogatni, megölelni, ezt eleinte nem nagyon engedte. Közben időnként elmondtam nyugodt hangon, hogy nem, nem szeretném, ha most több tejet inna, otthon lefekvés előtt kaphat még egy pohárral. Közben anyukám is bejött a nagy sírásra, megkérdezte tőlem halkan, hogy hozhat-e még tejet, mire mondtam neki, hogy ne, mert nem az a baja. Akkor ő elkezdte neki mesélni, hogy nemsokára milyen szuper helyre fogja elvinni, és mit fognak ott együtt csinálni. Amíg ez a beszámoló tartott, Lőrinc felfüggesztette a sírást és hallgatta a mamát, de amikor vége lett, ott folytatta a sírást, ahol abbahagyta. Anyukám kiment, én pedig ölbe vettem Lőrincet, akkor ezt már simán elfogadta, sírt tovább, időnként belém kapaszkodott a tekintetével, én pedig időnként elismételtem, hogy otthon lefekvés előtt ihat még.
Nekem kezdetben nagyon nehezen ment ez a fajta meghallgatás, és ez volt az első alkalom, amikor kifejezetten jól éreztem magam ebben a helyzetben, és ahogy átöleltem a síró fiamat, hirtelen éreztem, hogy mennyire szeretem. Mikor kicsit csillapodott a sírás, azt mondta, hogy otthon nincs finom tej. Ekkor eszembe jutott, hogy nincs is otthon tej, vennünk kell, úgyhogy mondtam neki, hogy elmegyünk együtt a boltba, és választhat magának finom tejet. Ebbe beleegyezett, már nem sírt. Közben anyukám megint visszajött, mondta, hogy vigyünk inkább tőlük, ne kelljen még boltba menni. Mondtam Lőrincnek, hogy akkor válasszon a mama polcáról tejet. „Jó, de gyere velem” – és megfogta a kezem. Időközben megérkezett az apukája is, hozzábújt és azt játszotta, hogy ő most nem lát, az apukájának kell vezetnie, aki belement a játékba. Elindultunk haza, a nagy sírástól eléggé kimerültnek látszott Lőrinc, azt gondoltuk, az autóban el fog aludni. De nem ez történt, otthon még órákig játszott a testvéreivel vidáman, mielőtt tényleg elálmosodott és elaludt volna.:)