Sikítoztok? Jön a medve!

Lakótelepi lakásban lakunk, ezért a gyerekek nem tudnak annyi időt a szabadban rohangálással tölteni, amennyire szükségük lenne. Ezt azzal pótolják, hogy időnként (gyakran) a lakásban szaladgálnak össze-vissza, kergetőznek, miközben sikítoznak. Sajnos én ezt a nagy hangzavart a kis térbe bezárva nehezen viselem, és hiába próbálok olyan szabályt hozni, hogy a lakásban nincs sikítozás, csak kint az utcán, játszótéren, ezt érthető módon nem tudják betartani. A vége sokszor kiabálás, hogy most már aztán elég, abbahagyni ezt a sikítozást. 

Egyik alkalommal, amikor megint kergetőzős-ijesztegős-sikítozós játékot játszottak, benyitottam az egyik szobába, ahol az egyik gyerek rejtőzött a másikra várva. Sikítani kezdett, ahogy meglátott, majd gyorsan abba is hagyta, amikor észrevette, hogy nem a testvére vagyok. És ettől, hogy láttam, tényleg nem engem akar bosszantani, próbálja figyelembe venni, hogy nagyon nem szeretem a sikítozást, máris megenyhültem egy kicsit és átváltoztam mérges, morgó medvévé. 

Csípőre tettem a kezem, majd mély medve hangon elkezdtem: mit hallok? Mi ez a sikítozás? Tudod mit csinálok azzal, aki sikítozik? Ennél a pontnál a fiam már nevetett, mert tudta, hogy valamilyen játék következik. Jól megpuszilgatom, megölelgetem! És így is tettem. Na ekkor kezdődött csak igazán a sikítozás és természetesen a testvére is csatlakozott. Jól megölelgettem, megdögönyöztem őket.


Majd elszaladtak, elbújtak, én pedig kerestem, hogy honnan jön a hang. 

Aztán amikor a medvének már megfájdult a füle a sok sikítozástól, akkor könnyen elfogadták, hogy ennek a játéknak vége és egymással kezdték ezt játszani, egyszer az egyikük volt a mérges-ölelgetős medve, aztán a másik. A sikítozást nem úsztam meg ezzel a játékkal, de a veszekedést igen.