Tojásos nokedlit akarok!

Villő (majdnem 4) délután 3 körül megszólalt, hogy kakaót kér. Mivel aznap reggelire is csak egy kakaót ivott és azóta semmit, szerettem volna, ha előbb eszik valami úgynevezett “rendes kaját”. Úgyhogy mondtam, hogy van a hűtőben tojásos nokedli, azt egyen előbb. Ő lefeküdt a földre és kiabálni kezdett: nem, kakaót, kakaót!

Én leguggoltam mellé, majd “felháborodottan” ezt mondtam neki: Micsoda? Tojásosnokedlit? Azt már nem, előbb tessék valami édességet enni! Egyből vette a lapot, most már nevetett, és természetesen elkezdett tojásosnokedlit követelni, a nagy nevetés hallatán pedig Lőrinc (6) is csatlakozott. Én pedig folytattam: Akkor legalább egy nyalókát. Vagy egy tortát. Vagy egy nagy tál fagyit és tejszínhabot is kell nyomni rá. Stb, stb, amíg ki nem fogytam az ötletekből, ők pedig csak nevetve követelték  tovább a tojásos nokedlit. Akkor Villő kérte, hogy kiabáljak velük. Én persze játékosan, de kiabáltam velük: ezt nem hiszem el, nem lehet egész nap csak rendes kaját enni, édességet is kell!

Aztán Villő akart lenni a felnőtt, ő kiabált velem, nekem pedig semmi nem volt jó, csak nyafogtam tovább. Aztán odaült a számítógépemhez, nyomkodni kezdte, hogy nem ér rá, én pedig szerettem volna játszani, mesét nézni, végigzongoráztam az összes nyafogást, kifogást és értetlenkedést, amit ő szokott produkálni. Azt a mesét kértem, ami nincs, kiválasztottam egyet, majd közben rájöttem, hogy nem erre gondoltam stb.

Ami érdekes volt: ő tökéletesen és racionálisan meg tudta magyarázni, hogy valamit miért nem lehet, nagyon világos volt ebben a helyzetben, hogy amikor nem érti, akkor nem “agyilag” nem érti, hanem egyszerűen nincs abban az állapotban, hogy megfontolja ezeket az észérveket. Nekem pedig az ő szerepében teljesen mindegy volt, hogy mit magyaráz, teljesen átéltem, hogy igazából azt sem tudom, mi a bajom, de valami nagyon nem jó.

A játék után még mindig kakaót szeretett volna inni, de nem bántam, tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis eszik valamit. Ezeknek a játékoknak a legnagyobb hozadéka nem is az, hogy a gyerek engedelmeskedik és megcsinálja, elfogadja, amit kitaláltunk, hanem hogy játékos formában kiereszthetjük a dühünket, nem feszülünk már rá annyira a témára, a nevetés, közös játék pedig összehoz minket. Aztán kicsit később, mielőtt indultunk a játszótérre, csak megették a tojásos nokedlit, csak annyit mondtam, hogy szeretném, ha ennének indulás előtt, hogy legyen erejük szaladgálni.