Családi nyaralás a börtönben3 perc olvasási idő

Frissen formálódott mozaik családunk 5 napos nyaralásra indult, a párom 10 éves Pankájával és az én saját 4 éves Sárimmal. A hiszti kezelésben – meghallgatásban, szelíd határszabásban – jól megedzett anyukaként azért tartottam tőle, hogy milyen is lesz ez így együtt a lányoknak és nekünk. Előre megbeszéltük párommal, hogy lesz sok játék, és ha valami nagy galiba lenne, akkor külön megyünk egy pár órára, ki-ki a sajátjával. Szerencsére nem programoztunk be sok mindent, az Őrségben béreltünk egy kis házat egy farmon, voltak lovak, kutya, és egy kis medence, sok zöld, patak a farm végén és erdő, úgy véltük, ez elég is lesz majd.

Ahogy megérkeztünk és átvettük a kulcsokat, egy nagyon szuper francia stílusú vidéki pici két szobás házat kaptunk, igazán igényeset… a bökkenő csak annyi volt, hogy volt egy szép tágas háló és egy picurka gyerekszoba… Rögtön lázadás tört ki a lányok között, hogy „mégsem gondoljuk komolyan, hogy ők ebben a börtönben fognak aludni, övéké lesz a nagy szoba”. Khm… de mi így gondoltuk…

Közeledett az este, a morgás újra indult, amikor is azt találtam mondani nekik, hogy „Játsszunk börtönöset! Ti lesztek a börtönőrök, mi pedig a rabok. És beállítjuk az órát, 20 percre. Ha csörög, vége a börtönös mókának és jön a mese, alvás”.

Ujjongtak örömükben, azonnal a szerepbe helyezkedtek. Bezártak minket a tömlöcbe, mi voltunk a „Büdösbogarak”, különböző „borzalmakat” hoztak nekünk enni, inni, többek között pisit is, és mi csak szörnyülködtünk, hogy mennyire rossz ez nekünk. Amikor csipogott az óra és letelt a 20 perc, csillogó szemekkel, majd csalódottan, hogy vége, de bújtak ágyba, és jött a mese, elcsendesedés….

A következő 4 este, mind játszottuk ezt a játékot, nagyon érdekes volt, ahogy már másnap, el kellett szöknünk, amíg ők aludtak, és elkaptak minket és dutyiba zártak, mi pedig sopánkodtunk bőszen sanyarú sorsunkon. Aztán újra és újra szöknünk kellett, hiszen ők diktáltak mindent- ez a játék lényege ilyenkor.

Egyre többet és többet kellett elszöknünk, majd az utolsó nap, korántsem meglepő módon, de a párom börtönőrré avanzsált… és már csak én voltam a rab. (Érthető módon a lányok lenyúlták őt, saját csapatukba.)

A megdöbbentő, hogy minden este simán lezajlott, minden kiborulás, nyűgösködés nélkül. Napközben is volt sok fürdőzés, tóparti kagyló, sikló fogás, bogarászás, kutyázás, sok-sok játék, de ez a börtönös játék nagyon jól sült el.

Sőt, az indulás előtt is kellett még egyet játszanunk, búcsúzóul… A párom lánya örült, hogy bezárhat, (teljesen jogosan, hiszen pont kettővel több „nő” van édesapja életében, mint „kellene”, rajta kívül), és az utolsó alkalommal, amikor bezárt, Sári lányom bejött, nagyon kedvesen mondta, hogy nemsokára kiengednek, majd be akarta csukni az ajtót, majd kinyitotta újra, odajött az ágyra és megpuszilt, megölelt, olyan puha, ártatlan és lágy tekintettel, amilyet egy gyerektől kapni lehet, és azt mondta: „Anya, mindjárt jöhetsz ki, jó?”