| |

#39 Fiúk és pisztolyok: a puszi-pisztoly

Bátinál „becsípődtek” a pisztolyok amióta egy nagyobb fiúcska egy lenyűgöző, tökéletes, durrogni-füstölni tudó pisztollyal állított be hozzánk.  Ez után annyira sóvárgott egy ilyen pisztolyért, hogy sikerült megingatni a „nálunk nincs és nem is lesz semmiféle fegyver” elhatározásomban, hogy végül –persze bízva a 3 napig tartó csodákban- beszereztem neki egyet.  Oh, tudom, nagyon naív… 
Huh! Hát belőlem ez azért valami elemi viszolygást váltott ki – pedig kifejezetten érdekelnek még a küzdő sportok is-.  Amikor az ember saját gyereke ráfog egy pisztolyt, az azért egy borzasztóan rossz érzést tud kelteni egy anyai szívben. Vagy csak én vagyok ilyen érzékeny…
 
Azt találtam ki, hogy állapodjunk meg és kössünk egyességet arról, hogy csak kabátokra és táskákra lehet lőni. Hm, hát ez sem volt egy világmegváltó elképzelés.  Sőt, valójában egyáltalán nem vált be! Egyre szabadabban játszott a pisztolyával én pedig egyre frusztráltabbá váltam és a „3 napig tartó csoda” reményem is kezdett elszállni.
 
Agyaltam és eszembe jutott  Larry Cohen: Playful Parenting című könyvéből az a rész, ahol a ’love-gun’-ról ír és egyszeriben megvilágosodtam! J Háh, ezt fogom én is kipróbálni!
 
Legközelebb, amikor Báti felém fordította a pisztolyát az kérdeztem tőle:
-Oh, csak nem megtaláltad a puszi pisztolyt?
Meghökkenve nézett rám a nagy szemeivel és azt mondta:
-Nem, Anya, nem, ez csak a durranós pisztolyom! Durr! Durr!
Nem adtam fel könnyen.
– Oh, de én látom a láthatatlan varázsszememmel, hogy valójában ez egy puszi pisztoly! Bárki, akire ezzel rálőnek ki kell osszon 100 puszit ! 
 
Nyomatékot adva a mondókámnak, jelentőségteljesen csücsörítettem a számmal és szem rebegtetve pillogtattam a pilláimmal. Erre ő elkezdett rettenetesen kacagni és elfutott előlem. Kapva kaptam az alkalmon és rögtön el is kezdtem kergetni puszikat dobálva felé. Mikor elkaptam jól megdögönyöztem és tovább osztogattam a puszijaimat. Óriási kacagás, hancúrozás kerekedett belőle, amit mindketten nagyon élveztünk. Nem tartott 10 percnél tovább,  de teljesen levette a figyelmét a pisztolyról és én is boldog voltam, hogy elfelejtkezett róla.
 
Ezt aztán elég sokat játszottuk az elkövetkezendő napokban és lassan, fokozatosan el is kezdett kikopni a pisztolyozás a mindennapjainkból. Végül kb 2 hét alatt túl is lendültünk ezen az epizódon.
Volt azonban alkalom, amikor rám lőtt Báti és  huncutul azt mondta:
-Itt a puszi pisztoly, megjött!
 
Én erre csak azt feleltem, hogy ha csak puszit, ölelést szeretne, na meg egy kis kergetőzést, elég  ha azt mondja, nincs igazából szükségünk ehhez pisztolyra.  
 
Persze azt válaszolta, hogy csak kergetőzni és birkózni akar.