| |

#47 Tévé helyett meghallgatás

Egyik hétvégét a nagyszülőknél töltöttem a gyerekekkel. Férjem háromnapos kirándulásra ment a barátaival, én is igyekeztem behozni az elmaradásaimat, vásároltam amíg a gyerekek a mamával voltak. Harmadik nap délelőtt sokat voltak a kertben, a nagy megtanult biciklizni, a kicsi pedig megkapta a futóbiciklijét, délután pedig vendégségben voltunk (még mindig apa nélkül), ott is rengeteget bicikliztek, motoroztak és mászókáztak. Jól elfáradt mindenki, és három napig kevés személyes figyelmet kaptak a gyerekek tőlünk, szülőktől, szóval számítottam már az ilyenkor szokásos menetrendszerűen bekövetkező kiborulásra.

Otthon este Villőnek nem akaródzott az asztalhoz jönni vacsorázni, nyafogni kezdett, hogy tévézni akar. Na ez már biztos jele volt annak, hogy valami nincs rendben. Mivel a hétvégén volt alkalmam néhány nyomasztó dolgot elintézni és kicsit töltődni, illetve nem ért felkészületlenül a dolog, teljesen nyugodt tudtam maradni.

Felvettem Villőt, kivittem a konyhába és nyugodt hangom mondtam neki, hogy most nem nézünk tévét, most vacsorázunk. Ő erősen sírt és kiabálta, hogy tévé, tévé. Én kitartottam, és időnként megkérdeztem, hogy szeretne-e vacsorázni, vagy inkább lezuhanyozni és lefeküdni aludni. Ő csak sírt és sírt a karomban és hajtogatta, hogy tévét akar nézni. Majd a sírás lassan alábbhagyott és azt mondta, hogy szeretne bemenni a szobába. Mondtam, hogy jó, de én maradok a konyhában, szeretnék vacsorázni. Beleegyezett. Bement a szobába, lefeküdt, és betakarózott.

Néhány perc elteltével mikor éppen arra gondoltam, hogy bekukucskálok hozzá, megnézem hogy van, esetleg elaludt-e, egyszer csak széles mosollyal berobbant a konyhába: „Lányok, ezt nézzétek” – és elkezdett bohóckodni. Majd felkéredzkedett az ölembe és megvacsorázott velem. A nagy fáradtság, vagy ami legalábbis annak tűnt, hirtelen elillant. Ezután együtt fürödtek a bátyjával (erre régen volt példa), jó egy óra eltelt még, mire tényleg ágyba került és elaludt.