#10 Skorpió-kezek

Ahogy a minap Apa hazaért este a munkából, szokás szerint nekiálltak kergetőzni Bátival. Aztán a  kanapé párnáiból építettek egy barlangot és birkózni kezdtek benne.  Kacarásztak, sikoltoztak vidáman, de aztán egyik pillanatról a másikra egy üvöltés hallatszott be a konyhába a férjem részéről és aztán nagy csend lett. Sejtettem, hogy megint valami durva dolog történt. Báti…

#09 Csomózni nehéz – de sikerül

Minket is elért a gumigyűrű-ékszer őrület, és a nyolc és fél éves fiam is nagy lendülettel vetette bele magát a karkötők készítésébe. Mikor eggyel elkészült, odahozta, hogy csomózzam meg, aztán jött a következővel, a következővel, és így tovább. Kb. a negyediknél megmondtam neki, biztos vagyok benne, hogy ő is meg tudja csinálni, és szép lassan…

#08 Beszélő pizsama

 Az utóbbi pár hétben egyre nyűgösebb az esti lefekvés 4 éves Lőrinc fiammal. Nem akar pizsamát venni, elszalad, dobálja magát, nem hagyja magát öltöztetni, és közben ordít. Eddig próbáltuk valahogy túlélni, tudván, hogy ha végre valahogy rákerül a pizsama és lekapcsoljuk a villanyt, lenyugszik, és folyhat tovább az esti rutin (rajzolás apa telefonján, és mese)….

#07 Guruló fejek

Lőrinc a szokásosnál is hangosabban visított az esti öltöztetésnél (apa próbálta őt pizsamába bújtatni, én pedig közben Villőt), amit Villő is utánozni kezdett, borzasztó volt a hangzavar. Próbáltam apának javasolni, hogy vesse be a tegnapi játékot, hátha megint bejön, de egyszerűen nem tudtunk egymással kommunikálni a két sivító gyerek mellett. Bennem egyre nőtt a feszültség,…

#06 Elmaradt strandolás

A 6 éves lányom, Réka, hetek óta kérte, hogy menjünk el strandra, én meg húztam-halasztottam, mert egyedül 3 gyerekkel nem olyan nagy élmény strandolni. Végül beadtam a derekam, és kitaláltuk, mikor alkalmas. Rékus annyira várta, hogy minden nap számon tartotta, hányat kell még aludni, aznap reggel pedig már óvodába se akart menni, annyira „izgatott” volt…

#05 „Szökik a zsák!”

A 2 éves kislányom egyik nap egyszerűen nem akart lemászni az ölemből, pedig muszáj lett volna letennem, hogy be tudjam fejezni a főzést. Csak ölben érezte jól magát, és ha megpróbáltam „megszabadulni” tőle, azonnal hangos tiltakozásba kezdett. Próbáltam hordozóba tenni, az se tetszett neki. Pedig nem volt álmos, csak gondolom éppen érezte: anya nem velem…

# 04 Pusziláda

A reggel kicsit nehezebben indult, talán front, én is nyűgösebb voltam. A kislányom nagyon igényelte a figyelmem, de csak szerettem volna nyugodtan elintézni a dolgomat… khm ahová a király is egyedül jár… A gyermek pedig ezt most nem igazán támogatta, így mindennel próbálkozott, lekapcsolta a lámpát, kezdte letekerni a wc-papírt, jött a nyavalygás is hozzá,…

# 02 Se tejjel, se nélküle

A gyerekek (Lőrinc 4 éves, Villő 2 éves, és két nagy féltesó) egész nap a mamánál voltak, nekem reggeltől kora délutánig elfoglaltságom volt, ami a tervezettnél kicsit tovább tartott. Mikor odaértem a mamához, a gyerekek éppen medencéztek, ugráltak, nagy volt a vidámság, és mint megtudtam, egész nap ezt csinálták. Nem sokkal később esni kezdett az…

# 03 Csikiterápia

Vannak napszakok, helyzetek a mindennapokban, amikor látom, hogy a lányom „zsebe” tele lett feszültséggel, és egymást bepörgetve jó kis veszekedésekbe, hisztikbe keveredtünk, ami az egész családi hangulatot megalapozta, és nehéz volt innen kimozdulni. A tanult dögönyözős-csikizős módszert próbáltuk többször, többféleképpen, és végül nálunk a „csikiterápia” néven maradt meg. Most már tudatosan alkalmazzuk feszült helyzetekben, veszekedéseket…

# 01 Bemutatkozunk

Ez a blog azzal a nem titkolt céllal indul, hogy olyan eszközöket, módszereket mutassunk be, melyek segítenek, hogy szeretetteljes kapcsolatot építsünk a gyerekünkkel. Olyat, amilyenre ő is és mi is vágyunk. Gyakorló szülők vagyunk, egy, kettő vagy három gyerekkel. Azt tapasztaljuk a mindennapokban, hogy a viselkedésünk, a gyerek viselkedése nem mindig tükrözi azt a jóságot,…